Több hotel is keményen küszködik a hitelek visszafizetésével, a szállodák egy része pedig a jelenlegi piaci helyzetben már nem bír talpon maradni. Közöttük több olyan létesítmény is van, amely a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) kapott kölcsönt. Mivel elmaradtak a tartozás törlesztésével, a létesítményekben az állami tulajdonú hitelintézet, illetve annak leánycége szerezhet tulajdonjogot. Úgy tudjuk, a banknál jelenleg legalább két tucat szállodának problémás a hitele.
– Tavaly nyáron döntöttük el, hogy átvesszük azoknak a hoteloknak az üzemeltetését, amelyek nem tudják törleszteni a kölcsönüket. Jelenleg két szállodával, az egerszalóki Hotel Salirisszal és egy soproni diákszállóval foglalkozunk, de több olyan problémás létesítmény is van, amelynek átvétele azonnal megtörténhet, amint lezárul körülöttük a jogvita – jelentette ki lapunknak Kovács György, az MFB-Ingatlanfejlesztő Zrt. vezérigazgatója.
Piaci forrásokból úgy tudjuk, erre az átvételre egyebek között egy ceglédi, négycsillagos wellnesshotelnak lehet nagy esélye. Ennél a szállodánál az MFB teljes tőkekövetelése több mint egymilliárd forint, e tartozás pedig már teljes egészében lejárt. Ennek ellenére nehézkes az átvétel, mert a tulajdonos „ügyesen” beköltözött a szállodába. Vagyis a saját hotelja lett a lakhelye, emiatt pedig nem lehetett csak úgy kirakni a szállodából. Mint Kovács Györgytől megtudtuk, ha nem ennyire szélsőséges módon is, de a hotelok tulajdonosai szinte minden esetben megpróbálják elérni, hogy a bank ne tudja átvenni a problémás szálláshelyeket.
Az adósok körébe tartozik az a négycsillagos szentgotthárdi wellness- és konferenciahotel is, amelynek jelenleg négymilliárd forintnyi lejárt tőketartozása van, nagyobbrészt az MFB-nél. E létesítmény hitelét a bank még tavaly júniusban mondta fel, ám átvenni azóta sem tudta. Ugyancsak lejárt tartozása van a győri ETO Parknak, amelynek négycsillagos szállodája tavaly októberben nyitotta meg a kapuit. Itt az MFB tőkekövetelése a teljes üzleti és szabadidős élményközpont tekintetében több mint 18 milliárd forint, amelyből a lejárt tőketartozás valamivel több mint 700 millió. Ez az összeg a teljes tartozáshoz képest persze „elenyésző”, így nem adhat indokot a létesítmény átvételére, viszont még így is bőven okozott gondot az állami hitelezőnek. Mostanra sikerült elfogadható pénzügyi megoldást találni, ami egyszerre ígéri a létesítmény működőképességének megőrzését és az adósság megfizetését.
Egyelőre kevés olyan hotel van, amely már közvetlenül az MFB érdekeltségébe tartozik, de az egerszalóki Hotel Saliris például ilyen. Ezt a szállodát 2004-ben kezdték építeni, akkor egyedüli finanszírozója a CIB Bank volt. Később megegyezéssel szállt be a hitelezésbe az MFB, ennek nyomán a hitelkihelyezési arány nagyjából hatvan–negyven százalékra változott az állami pénzintézet javára. Viszont a CIB jelzálogjoga megelőzte az MFB-ét, így amikor a hotel tulajdonosa 2010 után nem tudta fizetni a kötelezettségeit, a CIB zárolni kezdte a számláit.
– Ezt egy működő szállodánál nem szabad megtenni, hiszen ez esetben a hotel nem tud üzemelni, és nagyobb bajba kerül – mondta Kovács György. A vezérigazgató beszámolt arról is, hogy végül az MFB megállapodott a CIB Bankkal annak érdekében, hogy a szálloda tovább működhessen, a CIB jelzálogjoga eltűnhessen, az MFB pedig szabadon dönthessen a szálloda ügyeiről. Kovács György a kivásárlás összegét nem árulta el, más forrásunk viszont úgy tudja, hogy a banknak fizetett összeg végül egy- és kétmilliárd forint között alakult.
Kovács Györgytől megtudtuk, hogy a hotelt tulajdonló társaság állami felszámolását a stratégiailag kiemelt cégeknél meghatározott eljárás szerint végzik.
– E céggel sikerült úgy megállapodnunk, hogy a szálloda most is folyamatosan üzemel. A hotel foglaltsága messze jobb az átlagosnál – jelentette ki a vezérigazgató. Kovács György szerint a felszámolás hamarosan befejeződik, a szállodát pedig nem is hirdeti meg a felszámoló, hanem az MFB-vel mint egyetlen hitelezővel köt egyezséget. A kialkudott áron az MFB egyik leánycége vásárolja majd meg az ingatlant, az üzemeltetés pedig az MFB-Ingatlanfejlesztő Zrt. feladata lesz.
– Véleményem szerint egy-két év múlva a komplexumot hét-nyolc milliárd forintért tovább lehet majd adni, függetlenül attól, hogy a mostani piaci értéke nagyjából csak ötmilliárd forint körüli alakul. Jelenleg egyébként ott tartunk, hogy már felvettük a kapcsolatot egy olyan svéd és angol partnerrel, akivel együttműködünk, miután sikerül rendezni a hotel tulajdonjogát. Erre az ad lehetőséget, hogy a hotelban meglehetősen nagy kapacitású gyógyászati részleg van, amelyre főképp a partnerek országaiban van kereslet. A külföldi vendégek közvetítésében segítenének e cégek, majd a kivásárlásról is hajlandók lennének tárgyalni velünk – magyarázta Kovács György. A vezérigazgató elmondta azt is, hogy cégük több hotel üzemeltetésére is felkészült.
– Az MFB összes ingatlanával foglalkozunk kell. Az alapcél ugyanis az, hogy azt az állami vagyont, ami a különböző bedőlt hitelek miatt a társcégekhez kerül, kézbe vegyük, professzionális módon kezeljük, eladjuk vagy fejlesszük – közölte a szakember. – Mivel azonban a piacon mostanában nem tolonganak a hotelvásárlók, a jövőben várhatóan megszaporodik az állami kézbe kerülő szállodák száma. Ezeket egy ideig így is kell majd működtetni. Méghozzá az egerszalóki hotelhoz hasonló módon, annak érdekében, hogy ne vigyék, hanem termeljék a pénzt.