Irreálisan alacsony áron adják el az autókat?

Adócsalás gyanújával vizsgálatot indítottak a görög hatóságok a Daimler, a BMW és az Opel ellen.

BL
2013. 12. 20. 21:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gazdasági bűnözés leküzdésére hivatott görög hivatal (SDOE) azzal vádolja a három német autógyárat, hogy irreálisan alacsony áron adják át a kocsikat a kereskedőknek – írta a Spiegel magazin. Ez az ár egy sor adó megállapításának alapja, azaz minél alacsonyabb az ár, annál nagyobb adóbevételtől esik el az állam. Egy S osztályú gépkocsi importja esetén 22 135 eurót számláznak ki, de a kiskereskedelmi ár ennek négyszerese.

„Ezt nem tűrhetjük” – mondta Teodorosz Floratosz, az SDOE vezetője, megerősítve a Spiegel állítását, de hozzáfűzve, hogy a vizsgálat nemcsak német gyárak ellen, hanem „minden irányban” folyik.

A BMW szerint az elszámolóárak nemzetközi szabványokon alapulnak és megfelelnek az OECD szabályainak és az európai jognak. A folyamatban lévő vizsgálatról egyik cég sem akart nyilatkozni. A válság során a 2007. évi 280 ezerről 55 ezerre esett az évente forgalomba állított személyautók száma Görögországban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.