Az engedélyek értelmében az Amflora nyomokban élelmiszerekben és más takarmányokban is előfordulhatott. Az engedélyeket Magyarország támadta meg a luxembourgi bíróságon, arra hivatkozva, hogy a génmódosított krumpli veszélyt jelent az emberek és állatok egészségére. A magyar álláspontot az ügyben Franciaország, Luxemburg, Ausztria és Lengyelország is támogatta.
A bírák ítéletükben azt állapították meg, hogy a bizottság súlyosan megsértette az engedélyezési eljárás szabályait, ezért a kiadott engedélyeket megsemmisítették.
A döntés egyértelmű megerősítése annak, hogy Magyarország jó úton halad. Ezért tovább, és még erőteljesebben folytatja a harcot az Európai Unióban a génmódosított szervezetek – azaz a GMO-k ellen –, az Alaptörvényben is rögzített GMO-mentes magyar mezőgazdaság megőrzése érdekében – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára.
Budai Gyula emlékeztetett: 2010. május 31-én Magyarország keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságára az Európai Bizottság ellen a géntechnológiával módosított Amflora burgonya ipari termesztésének, valamint a melléktermék takarmány célú felhasználásának engedélyezéséről szóló bizottsági határozatok megsemmisítése érdekében.
Az Európai Unió Törvényszéke ítélete szerint az Európai Bizottság súlyosan megsértette a GMO-k uniós engedélyezésének eljárási szabályait. Azaz az Európai Bizottság nem tartotta tiszteletben eljárásjogi kötelezettségeit – tette hozzá.
A bizottság ismerteti, hogy a génmódosított organizmusok (GMO) környezetbe való kibocsátását az érintett tagállamban kell engedélyezni, csak akkor kerül uniós szintre a dolog, ha egy másik tagállam vagy a bizottság kifogást emel. A takarmányozási engedélyt viszont közvetlenül uniós szinten kell jóváhagyni.
Az uniós engedélyeztetési folyamatban az Európai Bizottságnak egy-egy bizottság véleményét kell kikérnie, amelyek az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) szakvéleménye alapján döntenek. Ha a véleményező testület pozitív értékelést ad, az Európai Bizottság kiadja az engedélyt, ha negatívat vagy semmilyet, akkor a tagállamok szakminisztereiből álló tanács elé kerül a kérdés, akik minősített többséggel elutasíthatják az engedélyezést, de ha ez nem sikerül, az Európai Bizottság kiadja az engedélyt.