Varga: Így kerülhettük el a nagyobb megrázkódtatást

A tárcavezető az érdekképviseletek szerepét méltatta.

LM
2013. 12. 13. 15:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemzetgazdasági miniszter a Liga Szakszervezetek megalakulásának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen pénteken Budapesten hangsúlyozta: a Liga Szakszervezetek története egybeesik a rendszerváltozás hosszú éveivel, és annak a történelmi útnak, amelyet Magyarország azóta bejárt, végig részese volt a szakszervezeti szövetség.

A tárcavezető elmondta, már a Liga megalakulása is megújulást hozott a munkavállalók érdekeinek képviseletében, és alapelveitől a szakszervezeti szövetség nem tért el később sem: határozottan lépett fel, amikor az elhibázott privatizációt vagy az igazságtalan megszorító intézkedéseket bírálta.

Varga kiemelte: az utóbbi időszakban a világgazdasági változások hazánkat is új kihívások, feladatok elé állították. Magyarország, a magyar gazdaság és mindazok, akik munkájukkal, tudásukkal járultak hozzá az eredmények eléréséhez, sikeres évet tudhatnak maguk mögött. „Mára egyértelműen elmondható, hogy közös erőfeszítésink sikerre vezettek, a stagnálást növekedés váltotta fel, ezért minden okunk megvan arra, hogy bizakodással tekintsünk a jövő elé” – vélekedett a miniszter.

Bízik abban, hogy a partneri együttműködés a következő években is megmarad a munkavállalói szervezetekkel, és meggyőződése, hogy az érdekképviseletekkel továbbra is együtt kell működni Magyarország gazdasági előrejutásáért – hangsúlyozta Varga Mihály.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.