A rezsicsökkentés miatt a lakosságnál maradó 240 milliárd forint fele-fele mehet megtakarításba és fogyasztásra – jelentette ki Barcza György, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető elemzője az M1 Ma reggel című műsorában kedden.
A fogyasztás élénkülése a gazdaságot gyorsítja, a megtakarítások növekedése – amennyiben állampapírokba fektet be a lakosság – az eladósodottságunkat csökkenti. Ha az államadósság egyre inkább belföldi kézbe kerül, az nagyon sokat segít abban, hogy a forintkamat alacsony maradjon, az euróárfolyam pedig stabil legyen – magyarázta a szakember.
Arra a kérdésre, a Magyar Nemzeti Bank kamatpolitikájának köszönhető-e, hogy az utóbbi időben megugrott az euróárfolyam, azt válaszolta: nem valószínű, hiszen a jegybanki döntések megfeleltek a piaci várakozásoknak. A folyamatot azzal magyarázta, hogy a török, a brazil és a dél-afrikai piacról, ahol korábban magas kamatot lehetett realizálni, kifelé áramlik a tőke, az ajtó azonban szűk, és ezek az országok nem tudják megállítani devizájuk romlását. Ennek van egy fertőző hatása, a befektetők a stabil állampapírpiacokról is kivonják a tőkét, ez gyengíti a forintot. Mindez a választásokig akár így is maradhat, de amúgy elég erősek a számaink ahhoz, hogy különösebb ijedségre ne legyen okunk – jelentette ki Barcza György.
Beszélt arról is, hogy a magyar foglalkoztatási ráta lassan, de biztosan emelkedik. Jó lenne elmozdulni onnan, hogy egy foglalkoztatottra jut egy eltartott. A cél az, hogy két foglalkoztatottra jusson egy eltartott. Ennek az útnak szerinte jelenleg a harmadánál vagyunk. A fiatalok foglalkoztatottsága pedig egyrészt a gazdaság gyorsulása miatt nő, másrészt azért, mert a 25 év alattiakat foglalkoztató munkáltatóknak feleannyi járulékot kell fizetniük.