Kovács Levente a lap szerdai számában közölt interjúban kifejtette: szektorszinten mintegy 40 milliárd forintról van szó, attól is függ, mennyi pénzt vesznek majd ki az ügyfelek a számláikról. Az átlagos kivét eddig havi 40 ezer forint volt. A főtitkár szerint ennek költségeit a költséggazdálkodás hatékonyságának növelésével, például a fiókszám további racionalizálásával fedezik majd a hitelintézetek.
Január 20-ig a számlatulajdonosok nagyjából 30 százaléka nyilatkozott arról, hogy élni kíván a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételi lehetőséggel. Mivel Magyarországon a lakossági ügyfeleknek átlagosan két bankszámlájuk van, ez azt jelenti, hogy az ügyfelek többsége már kérte a kedvezményt.
A szakember szerint a teljes kártyaforgalmat mentesíteni kellene a tranzakciós illeték alól. Mint mondta, folyamatosan ostromolja leveleivel a politikai szereplőket, köztük a miniszterelnököt, hogy tegyék meg ezt a „néhány milliárd forintnyi költségvetési eltérést eredményező” lépést annak érdekében, hogy a pozitív fejlődési, modernizálódási tendenciák ne törjenek meg.
A devizahiteles kérdésről szólva kifejtette: ők is várják az Európai Bíróság határozatát, amíg az nem születik meg, nem érdemes erőltetni a további lépéseket.
A Magyar Nemzet bankszövetséghez közeli forrásokra hivatkozva nemrégiben még arról írt, hogy megijedtek a bankok attól, hogy a Magyar Nemzeti Bank szigorú vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy a havi kétszeri ingyenes pénzfelvétel miatt emelnek-e díjaikon a pénzintézetek. Ezért a bankok többsége egyelőre nem nyúlt hozzá a díjszabásához. Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője január 7-én kijelentette: „nem nagyon javasolják” a bankoknak, hogy az egyéb tarifák emelésével válaszoljanak a pénzügyi rezsicsökkentésre, és emlékeztetett arra: a Gazdasági Versenyhivatal tavaly 9 milliárdos büntetést szabott ki az árfolyamgát akadályozása miatt, a bankok működését felügyelő MNB pedig két pénzintézetnél vizsgálódik.