Két atomerőművet épít Lengyelország

A lengyel kormány elfogadta a nemzeti atomenergia-programot.

BL
2014. 01. 29. 15:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első atomerőmű első blokkjának építése (az erőmű a választott technológiától függően két vagy három blokkból állna) 2019-ben kezdődne, költségeit 40-60 milliárd zlotyra (9,5-14,3 milliárd euró) becsülik. A helyszínt és az alkalmazandó technológiát 2016 vége előtt teszik közzé. A reaktor 2024 végére kerülne üzemkész állapotba. A második atomerőmű építését 2025-ben kezdenék el, és a program szerint 2035-ben fejeznék be.

A dokumentum szerint a nukleáris, szén-, gáztüzelésű, illetve megújuló energiaforrásokra alapozó erőművek költségeit összehasonlítva megállapítható, hogy az atomerőművek versenyképesek még a legolcsóbb klasszikus energiaforrásokkal szemben is. Ez a szén-dioxid-kibocsátási jogok és a fosszilis üzemanyagok növekvő költségeivel magyarázható.

Hanna Trojanowska, a lengyel kormány atomenergia-ügyi biztosa a múlt héten közölte, hogy az atomenergia-program „zöld jelzést” ad a kormánynak két atomerőmű megépítésére, de a konkrét döntések az állami PGE energiaszolgáltató kezében vannak.

Lengyelországnak jelenleg nincs atomerőműve, energiájának zömét változatlanul szénből nyeri, amelyből nagy készletekkel rendelkezik, de szeretné csökkenteni részesedését energiatermelésében. Ebben nagymértékben számít az utóbbi években feltárt jelentős palagázkészleteinek ipari felhasználására. Az ország villanyáram-termelésének 91 százalékát kőszén- és lignittüzelésű erőművek fedezik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.