Továbbra is kiállunk a GMO-mentesség mellett

Fazakas Sándor vidékfejlesztési miniszter lengyel kollégájával egyeztetett.

KG
2014. 01. 30. 20:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárca közleménye szerint Stanislaw Kalemba elmondta, a lengyel kormány 2008-ban kinyilvánította a GMO-mentes élelmiszerek melletti elkötelezettségét, és azóta is folyamatosan ellenőrzik ennek érvényesülését. Fazekas Sándor jelezte, hogy Magyarország az eddigiek során sem támogatta a GM-vetőmagok használatát, és a jelenlegi brüsszeli tárgyalásokon is ellenezni fogja az újabb GM-kukoricafajta engedélyezését.

A felek egyetértettek abban, hogy a GMO-mentességről szóló döntéshozatalban az uniós tagállamoknak önrendelkezést kell biztosítani. A közös agrárpolitika reformja során Magyarország és Lengyelország számos ponton azonos célokért küzdött. Az egységes területalapú kifizetési rendszer (SAPS) 2020-ig való fenntartásának lehetőségével mindkét ország élni fog. A két agrártárca a reform során a fiatal gazdák kiemelt támogatása mellett is kiállt.

Tekintettel arra, hogy a dohánytermesztés mindkét országban fontos munkahelyteremtő ágazat, meg kell vizsgálni a további támogatási lehetőségeket – közölte a VM.

A megbeszélés egyik kiemelt témája a kutatóintézetek, a nemzeti vidéki hálózatok és a szakmai szervezetek együttműködése volt. A vidékfejlesztési támogatások lehető leghatékonyabb felhasználása és a vidékfejlesztési politikában új elemként megjelent Európai Innovációs Partnerség nyújtotta lehetőségek kihasználása érdekében szükség van a lengyel és magyar szakértők, helyi akciócsoportok közötti hagyományosan szoros együttműködésre – áll a VM közleményében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.