Javult a kis cégek helyzete

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A mikro-, családi és kisvállalkozások helyzetében egyes ágazatokban már látszik némi javulás a válság után.

KG
2014. 02. 23. 20:19

Az elnök szerint a jövőben is indokolt pályázatokat hirdetni eszközbeszerzések, telephelyfejlesztések támogatására, s a kisebb gépjárművek vásárlására is ki kellene terjeszteni a lehetőséget.

A szövetségnek továbbra is az a célja, hogy bekerüljön a versenyszféra és a kormány konzultációs fórumába, mert így hatékonyabban tudná érvényesíteni a kisvállalkozók érdekeit. A kisvállalkozásokat ezen a fórumon egyedül az Áfeosz képviseli, amely azonban nem fedi le teljesen ezt a kört – jelezte Németh László. „A nagyok a fejünk fölött döntenek a bértárgyaláson” – fogalmazott.

Az iparosok elnöke szerint a törvény-előkészítésbe is jobban be kellene vonni a kisvállalkozói szövetségeket, ezért az Iposz stratégiai együttműködésre törekszik a különböző szaktárcákkal, gazdasági kamarákkal. Ennek érdekben a Vidékfejlesztési Minisztériummal már stratégiai megállapodást kötöttek, előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Nemzeti Agrárkamarával, és szándékukban áll a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával is szorosabb partneri kapcsolatot kialakítani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.