Tovább csökkentek a termelői agrárárak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A mezőgazdasági termékek termelői ára 13,2 százalékkal volt alacsonyabb tavaly decemberben, mint egy évvel korábban.

NT
2014. 02. 12. 11:50

Tavaly a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai az előző évhez viszonyítva 2,1 százalékkal nőttek, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 2,2, és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 1,6 százalékos növekedéséből tevődött össze.

A folyó termelőfelhasználáson belül a takarmányárak nőttek a legnagyobb mértékben, 5,3 százalékkal. A takarmányok ára 2013 első negyedévében volt a legmagasabb, azóta fokozatosan csökkentek az árak. Az utolsó negyedévben már 16,3 százalékkal volt olcsóbb a takarmány, mint az előző év azonos időszakában.

Az október–decemberi árcsökkenés hatása más tételeknél is megfigyelhető volt, a vetőmagoknál több őszi kalászos vetőmag – búza, árpa – ára is jelentősen visszaesett, ez összességében 3,3 százalékra csökkentette az áremelkedés éves mértékét – tájékoztatott a KSH.

A mezőgazdasági felhasználású energia ára átlagosan 2,3 százalékkal maradt el az előző évitől, ezen belül az üzemanyagok ára 1,7, míg a fűtőanyagoké 3,4 százalékkal csökkent. A műtrágyák ára a 2012. évi 10,9 százalékos emelkedést követően 2013-ban 4,1 százalékkal csökkent.

A növényvédő szerek és az állatgyógyászati készítmények árai nőttek, az előbbinél 3,0, az utóbbinál 4,9 százalékkal voltak magasabbak az árak 2013-ban, mint az azt megelőző évben.

A mezőgazdasági beruházásokon belül a mezőgazdaságigép-beruházások ára 1,4, illetve az épületberuházásoké 1,7 százalékkal emelkedett. Az agrártermelés cserearányai a múlt év során 9,7 százalékkal romlottak, az árak éves csökkenésének és a ráfordítások drágulásának eredőjeként.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.