Visszautasítják az OTSZ vádjait

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium visszautasítja az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség vádjait.

KA
2014. 02. 04. 22:43

Hozzáteszik, hogy a részvények megvásárlására vonatkozó alapszabályi kitételek harmadik személy esetében minden nem részvényes ajánlattevőre egyformán és kivétel nélkül vonatkoznak, ezért értelmezhetetlen és a pályázat tudatos befolyásolására, lejáratására alkalmas az OTSZ vezetésének azon feltételezése, miszerint a pályázatot kizárólag egy ajánlattevőre írták volna ki.

Az NFM szerint a jogszabályok hanyag ismeretén és teljes félreértésén alapszik az OTSZ vezetésének azon állítása, hogy a takarékszövetkezetek pályázati részvételét az integrációs törvényben meghatározott tőkekövetelmények gátolják. A szövetkezeti hitelintézetekre ugyanis pontosan ugyanazok a tőketartási követelmények vonatkoznak, mint amelyeket a hatályos európai és magyar jogszabályok – és a Magyar Nemzeti Bank mint felügyeleti szerv előírásai – az összes többi magyarországi hitelintézet számára is előírnak.

A kormányhatározat valóban kimondja, hogy a TakarékBank állami tulajdonban lévő részvénycsomagjának értékesítésére kiírt pályázat során előnyben kell részesíteni a szövetkezeti hitelintézeteket, de a határozat szerint ez csak a „hatályos jogszabályi rendelkezések keretei között” lehet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.