„Így lehetünk igazán erősek”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A magyar-amerikai gazdasági együttműködés újabb fejezete több tucat új munkahelyet teremtett Székesfehérváron.

HZS
2014. 03. 17. 15:53

Scott R. Kerns az Alcoa keréktermék-üzletágának alelnöke kiemelte: részben a magyar kormány támogatásának köszönhetően, örömmel növelik jelenlétüket Magyarországon. Hozzátette, a kovácsolt alumínium felnit 1948-ban találták fel, azóta fejlesztik, és most „hatalmas újítást, egy új sztenderdet” fognak bevezetni.

Forgó Béla, az Alcoa Magyarország országigazgatója hangsúlyozta, hogy a cég magyarországi jelenléte sikertörténet, a folyamatos beruházások révén a termelést mindig a magasabb hozzáadott értékű termékek felé tolták, és azért fejleszt a cég Magyarországon, mert adva van a stabilitás, a jó gazdasági környezet, a termelő beruházások támogatása, a vállalatokat és az egyéneket ösztönző adórendszer, valamint a szakképzett, jól motiválható magyar munkaerő.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere elmondta, hogy az Alcoa hosszú ideje tevékenykedik a városban, alapítványuk sok segítséget nyújtott kulturális, szociális és egyéb területeken. Megjegyezte: a cég nemcsak sok ezer embernek ad munkát, hanem az egyik legmagasabb átlagfizetést adja dolgozóinak.

A 125 éve alapított Alcoa hatvanezer embert foglalkoztat a világ harminc országában. A cég 1993-ban vásárolta meg a Székesfehérvári Könnyűfémmű többségi tulajdonjogát, majd 1996-ban százszázalékos tulajdonos lett. Jelenleg négy termelő üzletág működik: öntöde-hengermű, keréktermékgyártó, turbinalapát-megmunkáló, illetve repülőgépkötőelem-gyártó. Emellett a cég globális adminisztratív szolgáltató központja is Magyarországon működik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.