27 milliárd forint uniós támogatást kapott a logisztikai ipar

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Így optimális esetben 67 milliárd forint értékben valósulhatnak meg fejlesztések az MLSZKSZ szerint.

KG
2014. 04. 26. 19:50

Az MLSZKSZ szerint koordináltan kell kezelni a konkurens fejlesztések állami támogatásából történő megvalósítását, mivel ezek a fejlesztések forgalommegosztást eredményezhetnek. Azt szeretnék, hogy a logisztikai pályázatokon indulhassanak nagyvállalatok is, ugyanis a komolyabb hozzáadott értékű és hosszú távú szerződéses megoldásokra jelenleg csak a nagyvállalati kategóriába sorolt logisztikai szolgáltatók alkalmasak.

A cégek hálózatosodását (klaszteresedését) is támogatni kell, úgy, hogy az együttműködő cégek közösen nagyobb támogatási intenzitást érjenek el, mintha külön-külön pályáznának.

A közép-magyarországi régió nem kap logisztikai támogatást – néhány, jogszabályban felsorolt települést leszámítva –, holott a teljes magyar logisztikai potenciál 70 százaléka ebbe a régióba koncentrálódik. A szövetség ezért arra figyelmeztet, hogy ha elmarad a régió fejlesztése, akkor nem tudják majd megtartani jelenlegi megbízásaikat, és újabbakat sem tudnak elnyerni. Ezért az MLSZKSZ azt javasolja, hogy a közép-magyarországi régióban – a jogszabályban felsorolt településeken kívül – a támogatási intenzitást 25 százalékra emeljék az eszközbeszerzés területén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.