Ki kell nőni az államadósságot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Állami Számvevőszék elnöke elsődlegesen a GDP növelésében látja az államadósság-mutató javításának lehetőségét.

KG
2014. 04. 02. 17:20

„Egyáltalán nem mindegy, hogy a jövedelmek, adók és egyéb közhatalmi bevételek formájában történő elvonás, majd támogatások, beruházások, transzferek, közszolgáltatások formájában való újraelosztás milyen eredményességgel és hatékonysággal valósul meg. Ez ugyanis igen jelentős mértékben határozza meg egy ország versenyképességét és azt, hogy a gazdaságát tartósan milyen ütemben tudja növelni” – mondta.

Úgy vélte: a kormányzatnak ezen a téren vannak teendői, de „az ÁSZ-nak sem kell ölbe tett kézzel ücsörögni”, fontos, hogy ellenőrzéseinek egy része olyan területekre irányuljon, amelyek közvetlenül járulnak hozzá Magyarország versenyképességének javításához, a gazdasági növekedés gyorsulásához.

„Olyan területekre kell fókuszálnunk, amelyeknél az ellenőrzés a legnagyobb hozzáadott értéket eredményezheti” – fogalmazott. Elmondta, hogy a versenyképesség ellenőrzésének prioritási közé tartozik a versenyképes tudás megszerzése és hasznosulása, a beruházások ösztönzése, az állam piacszervező képessége és a viszonylag olcsó energia biztosítása. „Az ÁSZ-ellenőrzés feladata annak a megállapítása, hogy szabályosan, célszerűen és hatékonyan működnek-e ezeken a területeken az állami beavatkozás eszközei” – hangsúlyozta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.