Megugrott a munkabalesetben elhunytak száma

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tavaly 75 ember veszítette életét munkavégzés közben Magyarországon.

WL
2014. 04. 28. 13:15

A Liga Szakszervezetek szerint a halálos munkabalesetek száma elfogadhatatlanul magas. Míg az elmúlt három évben folyamatosan csökkent a munkabalesetben elhunytak száma, addig tavaly hirtelen megugrott – mondta.

Fiedler Péter tájékoztatása szerint a Liga Szakszervezetek a megelőzés érdekében ingyenes munkavédelmi szolgáltatást nyújt. A tagok bejelentésére munkavédelmi szakértőt delegálnak az érintett munkahelyre, aki felméri és a munkáltatóval közösen megpróbálja megoldani a helyzetet. Ha ez nem sikerül, további lépéseket tesznek – mondta.

A Belgrád rakparton megtartott eseményen felállították a munkabalesetben elhunyt ismeretlen munkavállaló sírját, amely egy ásóból, fejszéből és munkavédelmi sisakból készített kereszt, és egy betonoszlopra magasnyomású vízzel – úgynevezett inverz graffiti technikával – emléktáblát létesítettek.

Az emléknapot 2003 óta az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO) kezdeményezésére tartják, Magyarországon 2012-ben nyilvánították hivatalosan emléknappá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.