Czunyiné Bertalan Judit közölte, az álláskeresők száma egy év alatt csaknem négytizedével csökkent, a gazdaságilag aktív népességre vonatkoztatott mutató 3,7 százalékponttal mérséklődött.
Kara Ákos, Győr fideszes országgyűlési képviselője szerint ez nemcsak a régióban működő járműiparnak, hanem a munkahelyvédelmi intézkedéseknek is köszönhető. Szerinte a jövőben az uniós támogatások nagy részét gazdasági fejlesztésre kell felhasználni, főleg Észak- és Kelet-Magyarországon, a lépés új munkahelyeket teremt ezeken a vidékeken.
A március végi nyilvántartások szerint 9163 fő keresett munkát, számukra 4196 ajánlatot kínált a munkaügyi központ. Az ajánlatok közel fele a hónap folyamán, új megkeresésként érkezett. A munkaügyi központ márciusban közel 1300 embernek szerzett állást, ez a nyilvántartásból kikerültek mintegy kétharmada.
Hajasné Hertelendi Valéria, a megyei munkaügyi központ igazgatója elmondta, kiemelt munkáltatói kapcsolattartókat, állásügynököket foglalkoztatnak a létszámigények feltárására. Felméréseik nyomán idén még legalább 500 munkahelyet kínálnak a megye nagyobb cégei.
A központ aktív toborzást végez a gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone számára 55 operátor felvételére, illetve kiemelkedő még az autóipari csatlakozókat gyártó Delphi 80 fős és a hűtőiparban tevékenykedő Güntner-Tata 65 fős létszámigénye.
Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma, 2014 márciusában a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében 431 500 álláskereső szerepelt, 2,7 százalékkal kevesebb, mint az előző hónapban, és több mint 30 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában – derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján múlt hét pénteken közzétett legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.
Az honlapon pénteken közzétett legfrissebb munkaerő-piaci adatok szerint márciusban 192 900 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, akiknek közel harminc százaléka álláskeresési ellátásban, a többiek pedig szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők több mint fele semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.
A nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 9,8 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 6,2 százalékos értéket mutatott. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15–74 éves munkanélküliek száma a 2013. december – 2014. februári időszakban 379 400 volt, ez 8,6 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett. A munkanélküliségi ráta az előző év azonos időszakához képest 3 százalékponttal csökkent.