Varga: Új időszakot él az ország

Egyre távolabb kerülünk a kritikus helyzettől – mondta a gazdasági helyzetről szólva Varga Mihály.

MNO
2014. 04. 06. 13:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, mióta kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól, egyre távolabb kerülünk a kritikus helyzettől. Saját erőből csökken az államadósság, a gazdaság pedig növekszik. Ebben nagy szerepe van annak az unortodox gazdaságpolitikának, melynek elemeit Európa-szerte több ország átvette. Varga Mihály kifejtette, enélkül a modell nélkül sok fejlesztés nem valósulhatott volna meg.

Közölte, 2010-től a közteherviselés új időszakát éli az ország, ahol a nyereségesebbek nagyobb részben járulnak hozzá a közöshöz. Mesterházy Attila viszont visszatérne a 2010 előtti időkhöz – tette hozzá.

A devizahitelekről szólva Varga elmondta, „a kormány a lehetősége határáig ment el”, de kész további lépéseket tenni a helyzet rendezése érdekében. Emlékeztetett a végtörlesztésre és az árfolyamgátra, mellyel több százezer devizaadósnak segítettek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.