70 ezer embert mozdított meg a szemétszedés szombaton

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A negyedik alkalommal meghirdetett TeSzedd!-en rekordszámú önkéntes vesz részt.

SZN
2014. 05. 10. 11:34

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy Budapest fenntartható módon fejlődik a kormányzat rendszerszintű gondolkodásának köszönhetően. Példaként említette, hogy az elindult csatornázási programokban másfél éven belül a budapesti háztartások 95 százaléka már be lesz kötve a szennyvíztisztító telepekre, és a kötöttpályás közlekedési eszközöket is környezetbarát módon fejlesztik.

Ughy Attila, Pestszentlőrinc–Pestszentimre polgármestere kiemelte: a XVIII. kerület rendelkezik a legnagyobb összefüggő erdőterülettel, a mintegy 500 hektáros terület a „pesti oldal zöld tüdeje". Reményeik szerint a következő években a kerületi erdőkben számos új, a városi emberek számára kikapcsolódási lehetőséget biztosító tornapálya, kirándulóhely létesül.

Az akció fővárosi megnyitóját a XVIII. kerületi Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskolában tartották, amelynek összesen több mint 300 diákja, tanára gyűjtötte a szülőkkel közösen a szemetet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.