Áder: Magyarország nem lesz Európa beteg embere

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Fülöp belga királlyal tárgyalt Brüsszelben a magyar köztársasági elnök.

SZN
2014. 05. 22. 18:51

A köztársasági elnök elmondta: Belgium és Magyarország történelmének közös momentumai is szóba kerültek. Az is, hogy az első világháborút követően Belgium, annak ellenére, hogy a háborúban a két ország ellenséges oldalon állt, és maga is súlyos nehézségekkel küzdött, mégis harmincezer magyar gyermeket látott vendégül a Vöröskeresztnek és a római katolikus egyháznak köszönhetően. „Ez egy olyan történelmi tény, amiről időnként érdemes megemlékezni és érdemes minden lehetséges alkalommal köszönetet mondani Belgiumnak, a belga népnek” – mondta az államfő, aki fontosnak nevezte a kapcsolatok erősítését azzal a ma mintegy húszezer fősre becsült belgiumi magyar közösséggel is, akik az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követően leltek második hazára az országban.

A köztársasági elnök ezt követően Sabine de Bethune-nel, a belga szenátus elnökével is tárgyalt, pénteken pedig Luxembourgba utazik, ahol többek között a luxemburgi államfővel, Henrik nagyherceggel találkozik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.