Évtizedes fordulat a lakásépítésben

Újabb adat jelent meg tegnap, amelyik azt mutatja: véget ért a gazdasági válság Magyarországon.

2014. 05. 06. 3:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az 1654 dokumentum húszszázalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi szinthez képest. A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint egyébként 2014 januárja és márciusa között összesen 1692 új lakás készült Magyarországon. A növekedés hátterében elsősorban nem a magánerős beruházások, hanem a vállalkozások által megépített, értékesítésre szánt ingatlanok állnak. Erre utal az is, hogy az új lakások teljes állományán belül nőtt a többszintes, több otthonból álló épületek aránya.

Az első negyedévi adatokkal kapcsolatban Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke lapunknak elmondta: bár egyelőre  nem beszélhetünk robbanásszerű növekedésről a hazai lakásépítés terén, a tavalyi katasztrofális év után végre elindult a felfelé vezető úton az ágazat. A szakember megjegyezte, ha a növekedés az egész évben folytatódik, akkor a 2013-ban mért 7293 darabos mélyponttal szemben az idén már 8-10 000 lakás épülhet Magyarországon.

Tolnay Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy a kedvező adat közvetett módon a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjának köszönhető. Mivel ebbe a programba bekerültek az ingatlanfejlesztések is, a cégek olcsó hitelhez juthattak, amelynek segítségével befejezhették a válság alatt félbehagyott építkezéseiket is, a lakásokat pedig várhatóan értékesíteni is tudják majd. A lakosság építési szándéka egyelőre annak ellenére is alacsony, hogy a piacon jelentősen csökkentek a hitelkamatok. Ugyanakkor a reálkeresetek emelkedése és a családi megtakarítások bővülése hosszú távon arra ösztönözheti a polgárokat, hogy  megvalósítsák korábbi építési terveiket.

 

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület szerint az idei év második negyedében nem várható az első három hónaphoz hasonló markáns növekedés. – Viszont ha a trend egész évben kitart, 2014-ben összesen tizenegyezer lakás épülhet fel – hívták fel a figyelmet.

A teljes cikk a keddi Magyar Nemzetben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.