Hazánk vezető szerepet játszik a Kínával való együttműködésben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Megalapították a Kína–Kelet-Közép-Európa Turisztikai Regionális Központot Budapesten.

MD
2014. 05. 22. 10:20

Szólt arról is, hogy Kína kiutazó forgalma dinamikusan nő, 2013-ban 7,5 millióan érkeztek Európába, ebből 2,5 millió turista utazott a régióba. A térség az ázsiai országok közül Kínából fogadta a legtöbb turistát. A cél az, hogy a régióba érkezők száma 2018-ra másfélszeresére, 3,8 millióra emelkedjen – mondta.

Mikor Orbán Viktor februárban Kínába látogatott, Li Ko-csiang kínai kormányfővel tartott pekingi találkozóján nagy infrastrukturális beruházások megvalósítását és a kiemelt közös projektek jó előkészítését szorgalmazták a felek, konkrétan is megemlítve a Magyarországot Szerbiával összekötő vasút korszerűsítését.

Szao Csi-vej, a Kínai Turisztikai Hivatal elnöke kiemelte: 2013 novemberében Bukarestben adtak ki közös nyilatkozatot Kína és a 16 kelet-közép-európai ország vezetői közötti együttműködésről, amelyben egyértelműsítették Kína és a KKE-országok hosszú távú együttműködésének fő területeit, közöttük a turizmusét. A döntés kifejezi azt, hogy Kína és a KKE-országok nagy figyelemmel kísérik az iparág közös fejlesztését, a turisztikai kapcsolatokat történelmi küldetésnek tekintik.

Hozzátette: a két fél a turisztikai együttműködést magasabb szintre kívánja emelni, a korlátokat közösen kell lebontani. A kínai fél támogatja a régió turizmusfejlesztési szervezetei szövetségének létrejöttét, javaslatot tett miniszteri értekezleti mechanizmus kialakítására. Az elnök ugyancsak hangsúlyozta a közvetlen légi közlekedés megoldásának fontosságát és a vízumkönnyítést.

Terveik szerint az erőforrások integrálásával létrehoznák a „Selyemút Turisztikai Övezetet”, amely több országot érintene a régióban, az idei novemberi sanghaji nemzetközi turisztikai vásáron pedig a 16 ország díjmentesen vehet majd részt. Kína a turisztikai vállalkozások számára vásárokat szervez, támogatja az önkormányzatok és a vállalkozások együttműködését, a közös turisztikai beruházásokat, és a szolgáltatások bővítését – ismertette.

A megnyitóbeszédek után a Magyar Tudományos Akadémia Budavári dísztermében felavatták a központ névtábláját, amellyel a budapesti székhelyű szervezet létrejött a Magyar Turizmus (MT) Zrt. szervezetén belül. A csúcstalálkozón a régió 16 országának – Bosznia-Hercegovina, Csehország, Szerbia kivételével – képviselői vettek részt. A tanácskozás célja a központ megnyitása mellett az együttműködés formájának, jogi kereteinek meghatározása, a tárgyalásokat Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára, és Horváth Gergely, az MT Zrt. vezérigazgató-helyettese irányítja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.