Megtiszteltetés és nagy öröm, hogy folytathatom a megkezdett munkát – mondta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Hír TV P8 című műsorában szombat este, utalva arra, hogy pénteken kinevezték a harmadik Orbán-kormány minisztereit. Ezzel kapcsolatban kiemelte, a külgazdaság egy önálló tárca lesz, ez lesz a magyar gazdaság „hegye”, az NGM feladata pedig a gazdaság megerősítése lesz.
A magyar gazdaságot át kell állítani egy stabil növekedési pályára, hogy képesek legyünk olyan területeken versenyképesek lenni, amelyekben világszínvonalat tudunk produkálni, piacot tudunk kihasítani – közölte a tárca előtt álló legfontosabb feladatokkal kapcsolatban.
Nemcsak Brüsszel, hanem magunk miatt is fontos a három százalék alatt tartott államháztartási hiány, a hitelminősítőknek is észre kell majd venni idővel a magyar gazdasági teljesítményt. Lehet, hogy az ő besorolásuk most nem a legjobb, de a piac reakciói jók, és ez a lényeg – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter.
A reklámadóval kapcsolatban arról beszélt, hogy nincs olyan gazdasági miniszter, aki nem örül a bevételnek. Az összeg nagyságát másodlagosnak tartja, azonban vannak területek, melyek eddig kimaradtak az adózásból, ezeket bekapcsolják a közteherviselésbe. A pénzt iskolafejlesztésre fordítják majd – tette hozzá.
Varga szerint régi lemezt tett fel Brüsszel a bizottsági ajánlásokkal kapcsolatban, ezzel azt mondják, hogy tagadjuk meg, amire az emberek áprilisban bizalmat szavaztak. Magyarország azért kap Brüsszelből kritikát, mert olyan cégekhez nyúl a kormány, melyek jelentős profitot termelnek és sok pénzt visznek ki az országból, azonban kevésbé vállaltak szerepet a terhekből, melyet az elmúlt évtizedek tettek a magyar emberek nyakába. A hitelezés beindítását azonban a nemzetgazdasági miniszter is fontosnak tartja.
A választásokon beígért nonprofit közszolgáltatási rendszerrel kapcsolatban kiemelte, két szempont vezérli: az egyik, hogy a magyar lakosság és gazdaság megfizethető energiaárakkal és szolgáltatásokkal találkozzon, a másik pedig a magyar gazdaság versenyképességének erősítése.