Tovább nőtt a magyar papíróriás

1,8 milliárdos fejlesztést hajtott végre a Vajda Papír Kft.

LM
2014. 06. 11. 16:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A háztartási papírárukat előállító társaság 15 éve egy bérelt garázsban kezdte meg tevékenységét, a tavalyi árbevétele pedig már 22 milliárd forint volt, amely idén 30 milliárdra emelkedik – tette hozzá.

A Vajda Papír mára egy, a távoli piacokra is termelő, magyar tulajdonban lévő multinacionális vállalat lett. A termelésének a fele megy exportra, mégpedig 20 országba.

A kormány támogatja a termelőszektort, és az ő segítésükhöz igazította az adórendszert, a több műszaki szakembert kibocsátó felsőoktatást, valamint a gyakorlati tudást adó szakképzést. Szijjártó Péter kiemelte még a magyar Munka törvénykönyvét, amelyet Európa legrugalmasabb ilyen jogszabályának nevezett.

Vajda Attila, a cég alapító-tulajdonos vezérigazgatója beszámolt arról, hogy a cég 10 milliárd forint beruházást hajtott végre eddig, amelyhez 900 millió forint támogatást kapott. A mostani két új gyártósor 1,8 milliárd forintba került. A fejlesztéssel 10 százalékkal bővülve, 80 ezer tonna fölé emelkedett a készáru – papírtörlő, -zsebkendő és WC-papír – kibocsátás.

A mostani beruházással 15 fővel bővülve, 410 főre emelkedett a magyarországi foglalkoztatottak létszáma, de a külföldi képviseletekkel és leányvállalatokkal együtt 500 fő a létszám.

A Vajda Papír 2011-ben Romániában nyitotta első kereskedelmi képviseletét, ezt követte tavaly a finn és a lengyel képviselet. A cég márkája az Ooops!

A fő felvevőpiac Kelet-Közép-Európa, továbbá Skandinávia, a balti országok, Oroszország és Ukrajna – vázolta az export irányát a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a következő beruházás az alappapír előállítása lesz.

Egyetlen külföldiként van jelen a norvég papírgyártásban a Vajda Papír Kft. – mondta Tove Skarstein, a Norvég Királyság magyarországi nagykövete. A cég ugyanis tavaly megvásárolt Oslo mellett egy 100 éves gyártási tapasztalattal rendelkező papírgyárat. Itt jelenleg 85-en dolgoznak, de a kapacitás bővítése után a létszám 100 fölé emelkedik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.