Egyre több új autó közlekedik a magyar utakon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Júniusban és az első félévben is nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Magyarországon.

MD
2014. 07. 02. 19:57

Így júniusban a teljes forgalomba helyezett darabszámnál mintegy 10 százalékkal kevesebb, 5624 volt azon autók száma, amelyeket nem vontak ki a forgalomba helyezést követően két hónapon belül, ami 28,1 százalékos növekedést jelent 2013 júniusának azonos módon számított adatához képest. A kis haszonjárművek száma a kivonás után 1139 darab volt júniusban, ami 52,3 százalékkal több, mint a tavalyi adat – derül ki az MGE közleményéből.

Féléves szinten idén 28 920 személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon úgy, hogy nem vonták ki a forgalomból két hónapon belül. Ez 22,9 százalékos növekedés a tavalyi év azonos módon számított adatához képest. Összesen 6137 kis haszonjárművet helyeztek forgalomba az első hat hónapban leszámítva a két hónapon belül kivont járműveket, ami 57 százalékos növekedés a 2013-as év azonos időszakához képest – olvasható a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.