Így segítik a magyar exportőröket

Vidéki képviseleti hálózatot hoz létre az Eximbank – közölte Szijjártó Péter.

VZ
2014. 07. 13. 14:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter a hálózat létrehozását azzal indokolta, hogy az Eximbank minél több kis- és közepes vállalkozásnak (kkv) tudjon finanszírozási hátteret biztosítani a sikeres exporthoz, és gyakorlatilag a székhelyükön tudja megszólítani a cégeket.

Hozzátette: a kkv-k működése területileg jóval kevésbé koncentrált, mint a nagyvállalatoké, és jóval kisebb kapacitásuk van arra, hogy feltérképezzék a piaci lehetőségeket, valamint a külpiacokon való érvényesüléshez szükséges erőforrásuk sem olyan nagymértékű.

Tájékoztatása szerint a még a nyáron megnyíló győri iroda mellett nyolc vidéki képviseletet nyitnak Székesfehérváron, Nagykanizsán, Pécsen, Miskolcon, Debrecenben, Kecskeméten és Szegeden.

Emlékeztetett: az Eximbanknak az a feladata, hogy a külföldi piacokon érvényesülni akaró magyar cégeket, azon belül is a lehető legnagyobb arányban a kkv-kat támogassa az exportfejlesztésben. A banknak az is feladata, hogy segítse a cégeket abban, hogy a külföldi tendereken sikerrel szerepeljenek – ismertette.

Szijjártó Péter közölte, a magyar export 75 százalékát 850 nagyvállalat, a fennmaradó egynegyedét mintegy 9100 kis- és közepes vállalkozás bonyolítja, ezek csaknem háromnegyede magyar.

Az államtitkár azt mondta, szeretnék, ha a magyar külgazdaság földrajzilag is több lábon állna, vagyis ha Magyarország nem lenne nagyon ráutalva az európai uniós piacok fejlődésére. A kormány azt is szeretné, ha az ország nem lenne annyira kitéve a nagyvállalatok termelésszervezési döntéseinek, és a magyar kkv-k is egyre nagyobb szerepet tudnának játszani az exportban – fejtette ki.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.