Közeleg a vég Argentína számára

Több amerikai alap nem engedi, hogy az ország átütemezze adósságát, így viszont nem marad más hátra, mint a technikai csőd.

GB
2014. 07. 31. 6:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Argentína szerette volna átütemezni adósságait, ebbe viszont két amerikai fedezeti alap nem egyezett bele. Az ügy bíróság elé került az Egyesült Államokban, és elrendelték, hogy Argentínának fizetnie kell azoknak a befektetőknek, akik nem voltak hajlandók belemenni a 2005-ben és 2010-ben végrehajtott átütemezésbe az ország 100 milliárd dolláros adósságteher alatt roskadozó pénzügyi rendszerének 2001-es összeomlása után. (Az átstrukturálásba egyébként a hitelezők 93 százaléka beleegyezett.)

Argentína azonban nem teljesítette egy 2033-as lejáratú diszkontállamkötvény június 30-án esedékessé vált 539 millió dolláros kamattörlesztését, így viszont a többi adósságát sem törleszthette, bár elvileg képes és hajlandó is fizetni. A feleknek az érintett kötvény kibocsátási feltételrendszerében 30 napos türelmi időszak állt rendelkezésükre, hogy megegyezésre jussanak, Axel Kicillof argentin gazdasági miniszter ugyanakkor közölte, hogy a tárgyalások nem vezettek eredményre.

„Nem fogunk aláírni olyan megállapodást, amely veszélyezteti valamennyi argentin jövőjét” – mondta a politikus. A csődre való utalásokat elhárította, és kijelentette: országa állampolgárai megőrizhetik nyugalmukat, a csütörtöki nap éppen olyan lesz, mint bármelyik másik, és a világ forog tovább.

A Standard & Poor’s (SP) hitelminősítő már a határidő lejárta előtt szelektív nem törlesztő (SD) kategóriába sorolta vissza Argentína már eddig is mélyen spekulatív hosszú és rövid futamidejű szuverén devizaadósságát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.