Magyar startuppal áll össze a Youtube-klón óriás

A magyar Gravity R&D partnerségi megállapodást kötött a Dailymotion videómegosztóval.

MD
2014. 07. 31. 18:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megállapodás alapján a Dailymotion SA-nak a Gravity R&D Zrt. nyújt virtuális profil készítésen alapuló tartalom kiajánló szolgáltatást – nyilatkozta az MTI-nek Tikk Domonkos, a cég alapítója és vezérigazgatója.

A szolgáltatás lényege, hogy a megnézett videókhoz valamilyen módon a felhasználó számára releváns tartalmakat ajánl ki a magyar készítésű szoftver – magyarázta.

A cég közleménye szerint a 2007-es alapítású Gravity R&D sikerét 2009-ben a világ egyik legrangosabb online ajánlórendszer versenyén, a Netflix Prize-on holtversenyben elért első helye alapozta meg.

A hirtelen jött globális ismertség segítette hozzá a Gravityt 2009-ben az üzleti angyaloktól (induló vállalkozásokat támogató befektetőktől) és a Docler Holdingtól kapott befektetéshez, majd 2011-ben a PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelőtől kapott 300 millió forintos tőkeinjekció katalizálta tovább a terjeszkedést – írták.

A Gravity a budapesti központ mellett leányvállalatot alapított Tokióban, emellett képviselettel rendelkezik Londonban, San Joséban és Moszkvában. A cég 2014-ben tovább terjeszkedne a nemzetközi piacon; ennek megfelelően számos fejlesztő, értékesítő és marketing specialista felvételét tervezik.

A Gravity R&D Zrt. 2012-ben elért árbevétele 148 millió forint volt, 2013-ban 254 millió forint. Nyereséget 2014-ben fog először realizálni, a tervek szerint több mint 10 millió forintot, 400 millió forintos árbevétel mellett. A cégben 2012 óta 25-30 ember dolgozik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.