A kormány biztosítja a devizahitelesek védelmét

Répássy Róbert közlése szerint a kabinet mindent megtett azért, hogy a pénzintézetek az általuk indított perekben „alulmaradjanak”.

MNO
2014. 08. 22. 13:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár kifejtette: a kabinet mindent megtett azért, hogy a pénzintézetek által indított, most megkezdődött devizahiteles perekben az állammal szemben igényt érvényesítő bankok „alulmaradjanak”, az Országgyűlés által júliusban elfogadott törvény ugyanis egy sajátos perjogi konstrukciót ír elő, megfordítva a bizonyítási terhet, azaz nem az ügyfeleknek kell bizonyítaniuk, hogy tisztességtelenül jártak el velük szemben, hanem a bankoknak kell bizonyítaniuk, hogy tisztességesen jártak el. Mindez a Kúria döntésén alapul – tette hozzá.

Az igazságügyi tárca államtitkára hangsúlyozta: a jogszabály egyértelmű feltételeket, szabályokat és határidőket állapít meg. Ha ezeket betartják az eljárásban, akkor nem lehet kétséges a devizahitelesek érdekeinek érvényre juttatása, hiszen a törvény abból indul ki, hogy a tisztességtelenül szerzett előny, haszon visszajár a devizahiteleseknek – magyarázta. Répássy Róbert szerint a kormány nem tesz mást, mint hogy biztosítja a bankokkal szemben a devizahitelesek védelmét.

A Fővárosi Törvényszék pénteken elutasította az első devizahiteles banki keresetet a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet kontra magyar állam perben kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

Az államtitkár az ítéletet nem kívánta kommentálni, azt azonban megismételte: a júliusban elfogadott törvény egyértelmű, pontosan követi a Kúria döntését. Ha az alacsonyabb fokú bíróság a Kúria döntésének megfelelően, annak szellemében jár el, akkor várható, hogy tömegesen elutasítják majd a bankok kérelmét – mondta Répássy Róbert.

Kurucz Éva kormányszóvivő péntek délután közölte: a kormány minden eszközzel segíti a bajba jutott családokat. Mint írta: „a mai nap megmutatta, hogy sikerrel tudjuk megvédeni a devizahiteleseket a bankokkal szemben”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.