Ekkorát még nem kaszált a Szerencsejáték Zrt.

Az idei év első félévében 148 milliárd forintos árbevételt értek el.

LM
2014. 08. 11. 12:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter ismertetése szerint az első félévben az állami játékszervező tevékenységéből 35,4 milliárd forint bevétele származott a költségvetésnek, ami több mint 21 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest. Adózott eredménye 8,671 milliárd forint volt, ami az előző év azonos időszakánál 55 százalékkal nagyobb. A lottótársaság a tíz legnagyobb hazai adófizető egyikévé vált – mondta.

Kiemelte: négy évvel ezelőtt a kormány azt a célt tűzte ki, hogy leszámoljon azokkal az előítéletekkel, miszerint az állami tulajdonú cégek működési hatékonysága nem éri el a piaci cégekét. Szavai szerint a Szerencsejáték Zrt. erre az előítéletre rácáfolt: az állami vállalatok kiegyensúlyozott és eredményes működéssel jelentősen hozzá tudnak járulni a költségvetéshez és hatékony gazdálkodó szervezetekké tudnak válni. A cég felelősséggel gazdálkodott az állami vagyonnal, versenyképesebb lett – jelentette ki.

Szólt arról is, hogy a társaság a foglalkoztatás növeléséből is kiveszi a részét, saját munkavállalóin kívül közel kétezer értékesítésben közreműködő kisvállalkozásnak biztosít kiegészítő jövedelmet. A cég 1500-as létszámából 180 megváltozott munkaképességű, ezzel kiérdemelte a Fogyatékosság-barát munkahely címet.

A társaság az ötös- és hatoslottó játékadójából a Nemzeti Kulturális Alapot és Nemzeti Filmalapot is gyarapítja, továbbá az első félévben 3,7 milliárd forintot fordított a sportélet támogatására. A tárcavezető az elért eredményhez a zrt. minden dolgozójának gratulált. A zrt. felelősen működő vállalat és ez a felelősség a társadalom egésze iránt megmutatkozik – összegezte Seszták Miklós.

Szentpétery Kálmán, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: az 1990-ben alapított cég fennállása óta a legjobb félévét zárta. Az adózás előtti eredmény meghaladta a 10 milliárd forintot, ami több mint 50 százalékos növekedés a 2013-as év azonos időszakában elért 6,6 milliárdhoz képest.

Elmondta, hogy a totó kivételével minden játékfajta árbevétele emelkedett. Az árbevétel kétharmadát a számsorsjátékok adják, ezen belül is kiemelkedik az ötös lottó: a főnyeremény halmozódása 3 milliárd forintig mintegy 4 milliárd forint többletárbevételt hozott. A játékosoknak több mint nettó 84,7 milliárd forint nyereményt fizettek ki.

A labdarúgó-világbajnokság ideje alatt a sportfogadások területén a legjobb hetet zárták, és a sorsjegyek is egyre népszerűbbek: a termékcsoport forgalma az első félévben 29,6 milliárd forint volt, több mint 40 százalékkal magasabb, mint 2013 azonos időszakában.

Ismertette: 100 forint árbevételből 56 százalék nettó nyereményt fizetnek ki a játékosoknak, 4,1 százalékot tesz ki a nyeremény szja része, 14,5 százalék a játékadó, 2,5 százalék az egyéb közvetlen adók aránya, míg az értékesítési partnereknek 4,8 százalékot fizetnek. Közlése szerint a teljes árbevételből marad 17-18 forint, amelyből 6 százalék az adózás előtti eredmény, „a maradék 12 százalékból tartjuk fenn az 1500 munkavállalót, illetve a céget” – mondta. Megvan a helye minden egyes forintnak – fogalmazott.

Kitért arra is, hogy az árbevétel évről évre emelkedett: 2012-ben mintegy 213 milliárd forint, 2013-ban 243 milliárd forint volt, az idei évben megközelítheti vagy meg is haladhatja a 280 milliárd forintot. Szentpétery Kálmán szerint az eredményességhez a munkatársak elkötelezettsége nagyban hozzájárult. A fejlesztések közül kiemelte, hogy számsorsjátékok okostelefonos alkalmazással is elérhetővé váltak.

Tájékoztatása szerint egyeztetések zajlanak arról, hogy a Szerencsejáték Zrt. bekapcsolódik a nemzetközi számsorsjáték szervezésébe, a végleges eredményig erről több információt nem adott.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.