Így gátolják a földfelvásárlást a lengyelek

A lengyel gazdák panaszok benyújtásával sikeresen gátolják, hogy felvásárolják a nemzeti földalapkezelőtől a földet.

KG
2014. 08. 12. 20:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap szerint a lengyel parasztok főleg a Nyugat-pomerániai vajdaságban akadályozzák meg a földkiárusítást. Ott a rendszerváltás után nagy külföldi vállalkozók a volt szocialista termelőszövetkezetek földjeit vásárolták meg, ezt próbálnák most bővíteni.

Ebben a vajdaságban függesztették föl a nemzeti földalap legtöbb közbeszerzési eljárását: az összes felfüggesztés kétharmadát itt jegyzik. Ez 2013 januárjától 2014 májusáig 214 pályázatot jelentett, 5134 hektár, eredetileg eladásra kész terület maradt így továbbra is a földalapkezelőnél.

A gazdák mindenekelőtt a családi vállalkozások bővítésére kiírt, vagyis korlátozott körű pályázatoknál kérdőjelezik meg egyes pályázók vásárlási jogosultságát. Ezekben az esetekben gyakori a spekuláció gyanúja, a nagy cégek az alvállalatok révén játsszák ki a közbeszerzési előírásokat – írja a lap.

A Nyugat-pomerániai vajdaságban az elmúlt másfél évben összesen 8685 közbeszerzési pályázatot írtak ki 35 137 hektár földterületre. Az 5 hektárnál nagyobb terület eladása pályázatköteles, a kis- és közepes területen termelő gazdák támogatására kiírt kedvezményes pályázatokon 300 hektárnál kisebb területtel rendelkező gazdaságok indulhatnak Lengyelországban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.