Pénzt kap, aki önként távozik a Telekomtól

A Nokiától elbocsátott munkavállalók közül ezren a megyében találhatnak új állásra.

MD
2014. 08. 13. 17:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Figyelő utánajárt, mi lesz a sorsuk a Nokiától és a Magyar Telekomtól elbocsátandó munkavállalóknak. A Magyar Telekom önkéntesprogramot indított, amely a munka törvénykönyve, a kollektív szerződés, valamint az egyéni munkaszerződés szerint járó juttatásokon felül egyszeri többletjuttatásban részesíti azokat a munkavállalókat, akik önként, saját elhatározásukból távoznak a cégcsoporttól. A program tehát várhatóan csökkenteni fogja az elbocsátásban érintett létszámot. A programba egyébként augusztus 13-ig jelentkezhetnek a dolgozók.

Komáromban jelenleg is folyik a konzultáció a munkáltató és az érdekképviseletek között. A munkaügyi központ részvételével koordinációs bizottság alakult a városban a leépítéssel kapcsolatos feladatok végrehajtására. A munkaügyi központ összegyűjtötte azon munkáltatók, illetve álláshelyek jegyzékét, ahol szóba jöhetnek a Nokia dolgozói. Ennek alapján a megyében mintegy 1000 ember tud új munkahelyet találni, további 500 pedig a megyén kívül. A Nemzetgazdasági Minisztériumban korábban arról is tájékoztatták a Figyelőt, hogy 70-80 munkaadó kínált már állást a nokiásoknak.

Az Európai Bizottság számára fontos, hogy nagyarányú munkavállalói elbocsátás esetén a dolgozók maximális segítséget kapjanak az újbóli elhelyezkedéshez, illetve az érintett térség meg tudja oldani a kialakult helyzettel kapcsolatos kihívásokat – hangsúlyozta Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összefogásért felelős uniós biztos július végén a komáromi Nokia-gyár bezárása kapcsán.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.