Tűzoltóautók kerülnek forgalomba Rába névvel

A Volvo Group Governmental Sales tűzoltójárművek összeszereléséről állapodott meg a Rábával.

MD
2014. 08. 04. 12:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a járművek Rába márkanév alatt kerülnek majd forgalomba. A futóművek és felfüggesztések a Rába saját gyártásában készülnek, míg a gépjárműfecskendőt (tartály és szivattyú) egy másik magyarországi cég szállítja.

A Renault Trucks Defense (RTD) a négyajtós, hat-, illetve hétüléses járműfülkét és az alváz komponenseit szállítja majd a Rábának. A Rába Nyrt. közölte: az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sikeresen tesztelte a már átadott prototípust.

A három évre kötött keretszerződést a VGSS részéről Stefano Chmielewski, a RTD vezérigazgatója és Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója, illetve Torma János, a Rába Jármű Kft. ügyvezető igazgatója írta alá – áll a közleményben.

A Rába Járműipari Holding Nyrt. tavaly 12,1 százalékkal, 47,5 milliárd forintra növelte árbevételét. A Rába Csoport üzemi eredménye 3,281 milliárd forintot tett ki 2013-ban, szemben az egy évvel korábbi 1,134 milliárd forinttal.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.