Szijjártó: A Déli Áramlat megépítése európai érdek is

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A gázbeszerzési útvonalak és források diverzifikálásáról is beszélt a miniszter Belgrádban.

RZ
2014. 11. 21. 14:17

Emellett jövőre megnyílik a régi Röszke-Horgos határátkelő, a Bácsszentgyörgy–Rastina, a Kübekháza–Rábé és az Aleksa Santicot Magyarországgal összekötő átkelő. Ezek is hozzájárulnak majd a kereskedelmi forgalom további növekedéséhez – mondta Szijjártó Péter.

„Segítenünk kell a kis- és közepes vállalkozásokat, hogy – elsősorban a határ mentén – együtt tudjanak működni”. Ehhez kellenek a határátkelők, és „ehhez kell az, hogy az Eximbank által megnyitott 40 millió eurós hitelkeretet minél előbb kihasználják”. Amennyiben kimerítik ezt a hitelkeretet, újabbat nyitnak majd – közölte a miniszter.

Szijjártó Péter leszögezte: a Szerbiában élő magyar kisebbség a két ország együttműködésének nagyon fontos erőforrása, és amelynek megerősödése, pozitív perspektívája Magyarországnak és Szerbiának is érdeke.
„Én úgy látom, hogy a jelenlegi szerb kormány elkötelezett ez iránt, a történelmi megbékélés folyamatában ők nagyon nagy és tiszteletreméltó lépéseket tettek a közelmúltban” – mondta a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

Ivica Dacic kiemelte, hogy Szerbia és Magyarország kapcsolata még soha nem volt ilyen jó, és „szinte nincsenek már nyitott kérdések”. A történelmi megbékélés folyamata kölcsönös bizalomhoz, valamint a két ország és a két nép közötti konstruktív viszonyhoz vezetett. Ebben nagy szerepe volt a Vajdasági Magyar Szövetségnek is, amely a legnagyobb délvidéki magyar pártként a kormánykoalíció tagja – hangoztatta Dacic.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.