Harmadáron is árverezhet a NAV

A lefoglalt termékeket a becsült érték 35 százalékáig lehet lealkudni az adóhivatal árverésein.

Horváth Attila
2015. 07. 16. 3:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a lefoglalt romlandó árut, például gyümölcsöt vagy egyéb élelmiszert a bírósági végrehajtásról szóló törvény értelmében haladéktalanul árverésen értékesíti – közölte lapunkkal a hatóság sajtóosztálya. Egy múlt héten megjelent hír miatt kerestük fel a témában a hivatalt, amely szerint munkatársai számos kereskedőtől több mint száz tonna lefoglalt dinnyét árvereztek el egy nagybani piacon. Milliós adótartozása is volt az egyik cég vezetőjének, aki a dinnye tulajdonjogát nem tudta igazolni. A sajtóosztály közölte, a médiában megjelent információkkal ellentétben nem ismeretlen vagy igazolatlan eredetű áruról volt szó, hanem a tulajdoni viszony volt vitatott. Ilyen élelmiszert nem is tudtak volna eladni, mert az tilos.

Közölték, az értékesítés a NAV illetékes adóvégrehajtójának a feladata. A romlandó árut elsődlegesen árverésen kívül, de árverés hatályával kell eladni. Ha erre nincs lehetőség, akkor a végrehajtó ilyen termékek forgalmazásával foglalkozó kereskedőnek, vagy az önkormányzat által kijelölt legközelebbi piacon, vásáron az árverési szabályoknak megfelelően értékesíti.

Megtudtuk, az ilyen vagyontárgyak tulajdonjogának megszerzése nincs feltételhez kötve. A részvételből mindössze az adós, illetve az árverező adóhatóság munkatársainak bizonyos köre van kizárva. Ha az értékesítés árverésen történik, van lehetőség a licitálásra. Ez a becsült értékről indul, a jogszabály meghatározza azt a legalacsonyabb értéket, amelyre le lehet szállítani, ez 35 százalék. Az ezt el nem érő ajánlat érvénytelen. A lefoglalt ingóság így tehát akár a valós piaci értéknél alacsonyabb áron megvásárolható.

A sajtóosztály közölte, az árverés előtt az ingóságok megtekinthetők, ezek után a NAV az elárverezett vagyontárgyakért szavatossággal nem tartozik. Hozzátették, az adó-végrehajtási eljárás keretében lefoglalt romlandó áru értékesítéséből befolyt összeg a végrehajtás alatti adótartozást csökkenti, azaz a hátralékos adószámlákra számolják el. A sajtóosztály kiemelte, az adóvégrehajtó mindent megtesz azért, hogy a lefoglalt romlandó árut sikerüljön értékesíteni. Ha mégsem sikerül túladni rajta, akkor megsemmisítik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.