Létszámhiány miatt hamarosan leállhatnak a buszok, és ez egyértelműen a kormány felelőssége – állítja a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ). A KKSZ közleménye szerint felháborítónak tartják Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azon kijelentését, miszerint akár meg is szűnhetnek a Volánok, azokat összevonhatják a MÁV-val. A szakszervezet tiltakozik az elképzelés ellen, és béremelést, valamint megfelelő képzést követel „a szakma tudatos elsorvasztásának” bűne jóvátételeként.
A szervezet közleménye kitér arra is, hogy nemcsak a buszközlekedésben, hanem a közlekedési ágazat különböző szereplőinél is hasonló gondok vannak; létszámhiány miatt kongatják a vészharangot a MÁV-nál és teherfuvarozóknál is. – A Vasutasok Szakszervezete a szakmából való elvándorlásra panaszkodik, míg a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) mintegy 6500 sofőr hiányára hívta fel a figyelmet, a Volán-társaságoknál pedig már a cégvezetés is elismeri: ha nem történik változás a képzésben, valamint nem emelkednek a bérek, hamarosan nem lesz, aki vezesse a buszokat – áll a szakszervezet közleményében, amely hangsúlyozza: az elmúlt években több alkalommal is felhívták a munkáltatók és a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. képviselőinek a figyelmét a problémára, mégsem történt semmi.
A szakmai érdekképviseletet megdöbbentette a kormányzat „égbekiáltóan laikus következtetése, miszerint ha kevés a vasutas és kevés a buszvezető, akkor a két problémát egyetlen cégbe integrálva kisebb lesz a gond”. Sérelmezik azt is, hogy a míg a buszvezetőkre egyre több teher nehezedik – például megvonták tőlük a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét –, a döntéshozásban nincsenek tekintettel a mintegy 18 ezer munkavállaló sorsára.
Mint azt a KKSZ közleménye is felidézi, Lázár János miniszter másfél héttel ezelőtti sajtótájékoztatóján szólt arról, hogy a Volán-társaságokat megszüntethetik, a közúti személyszállítás feladatát pedig az államvasutakra bízhatják.
Lapunk információi szerint további két, alapjaiban a Miniszterelnökséget vezető miniszter által vázolttól eltérő javaslat is a kormány asztalán hever. Ismét napirenden van a korábban elvetett közlekedési holding terve, amelynek lényege, hogy az államvasutak és a Volánok integrálásával szüntetnék meg a közúti és vasúti közösségi közlekedés párhuzamosságait, lehetőség szerint az utóbbi javára. A harmadik elképzelés a jelenlegi struktúra megtartásáról szól; megmaradna külön cégnek a MÁV és a hét regionális Volán-társaság, és csak az utazási szolgáltatások – a menetrend és a jegyek – szintjén volna közösködés.