Astra-kötelező: nagyon sürget már a határidő

Vasárnap estig az érintettek 48 százaléka élt a lemondás lehetőségével.

MTI
2015. 09. 28. 9:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felmondásoknak szeptember 30-ig, szerdáig kell beérkezniük, így a még várakozóknak kevesebb mint három napjuk maradt – hívta fel a figyelmet az online biztosításközvetítő portál az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében.

A Netrisk.hu az Astránál kötött mintegy 160 ezer kgfb-szerződés 15 százalékát kezeli.

Minden Astra-kötelezővel rendelkező autósnak azt ajánlják, hogy feltétlenül éljen a lehetőséggel, és vigye át másik biztosítóhoz a kgfb-szerződését. Aki nem így tesz, nehéz helyzetbe kerülhet, a jogszabályok értelmében ugyanis károkozás esetén a károsult közvetlenül a károkozótól is követelheti a kár összegét – idézi a közlemény Sebestyén Lászlót, a Netrisk.hu vezérigazgatóját.

A kötelező biztosításoknál az ügyfelek nagy része az árat figyelembe véve dönt, hol köt szerződést. A Netrisk.hu adataiból kiderül, hogy a szerződők harmada az Astra engedélyének visszavonása után más szempontokat is figyelembe vett, és nem a legolcsóbb ajánlatot választotta.

Az összevont román pénzügyi felügyelet (AFS) augusztus 26-án fizetésképtelenné nyilvánította a romániai Astra biztosítótársaságot, megvonta működési engedélyét és csődeljárást kezdeményezett ellene, miután a társaság nem hajtotta végre a hatóság által előírt feltőkésítést. A romániai hivatalos közlönyben augusztus végén jelent meg a biztosító tevékenységi engedélyének visszavonásáról és a felszámolás elrendelésének kezdeményezéséről rendelkező határozat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.