Igen a reklámadóra?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Még nem fejezte be a közteher vizsgálatát az Európai Bizottság.

Horváth Attila
2015. 09. 29. 4:37

A szakértő szerint azonban a reklámpiac számára jelenleg nem a reklámadó jelenti a legnagyobb problémát. Július 4-én, egy nappal a reklámadó új szabályainak életbelépése előtt lett hatályos az úgynevezett bónusztörvény, ami a hirdetői láncolat közötti viszonyokat próbálja új alapokra helyezni. A reklámtörvény kiegészítése előírja, hogy a meglévő szerződéseket szeptember 30-ig kell módosítani az új szabályoknak megfelelően. A legnagyobb gond szerinte ezzel az, hogy a piaci szereplők számára még egyetlen illetékes szerv sem adott ki hivatalos állásfoglalást arról, hogy miként kell értelmezni az új passzusokat. Mint írta, már egy olyan egyszerű kérdés megválaszolása is fejtörést okoz, hogy szerződhet-e a reklámközvetítő a reklám közzétevőjével, illetve hogy kinek állíthatja ki a reklám közzétevő a számlát az általa teljesített szolgáltatásokról. A törvénymódosítás előírja a fogyasztóvédelmi hatóságnak, ha ebben a rendszerben valahol szabálytalanságot észlel, akkor a jogtalanul szerzett vagyoni előny tízszeresét kell kiszabnia bírságként.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.