Még több magyar sertéshúst vihetnek Kínába

Megszólalt az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos.

MTI
2015. 10. 01. 10:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárca tájékoztatása szerint Budai Gyula, az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos közölte: ahhoz, hogy a két cég valóban megkezdhesse a szállítást, már csak arra van szükség, hogy a vállalatok a Kínai Népköztársaság Minőség-ellenőrzési és Karanténozási Hivatalának (AQSIQ) honlapján is megjelenjenek, de ez várhatóan heteken belül megtörténik.

Hozzátette: mostantól újabb két vállalkozás négy üzeme exportálhat Kínába. Ezek a vállalatok már 2012-ben is átestek kínai helyszíni ellenőrzésen, ennek ellenére csak most kapták meg a szállítási jogot. Így a friss/fagyasztott húsok exportja indulhat meg.

Az első fagyasztott sertéshús szállítmány 2014 novemberében indult Magyarországról Kínába, azóta is folyamatosan jelentős, havi 120-130 konténer (mintegy 3000-3200 tonna) áru érkezik az ázsiai országba. Ez a mennyiség most tovább emelkedhet azzal, hogy ez a két újabb vállalat is megkapta az exportengedélyt – közölte Budai Gyula.

A miniszteri biztos beszélt arról is, hogy a kínai piac éppen azokat a termékeket keresi, amelyek az európai piacon csak korlátozottan eladhatók, ilyen például a köröm, a fül, a fej és a császárhús. Ezen termékek árai a kínai piacon nagyon magasak és a jó minőségű magyar termékek keresettek.

Kína a világ sertéstermelésének csaknem felét adja, de így is jelentős importra szorul. A csaknem 7 millió tonnás éves globális sertéshúsimport legnagyobb részét Oroszország mellett Kína bonyolítja. A miniszteri biztos felhívta a figyelmet arra is, hogy a sertéshús iránti kereslet folyamatosan nő Kínában. A világ legnépesebb országában élők ugyanis évente és fejenként átlagosan mintegy 40 kilogramm sertéshúst fogyasztanak – tartalmazza a tájékoztatás.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.