Varga Mihály megszólalt Volkswagen-ügyben

Magyarország megkülönböztetett figyelemmel kíséri a Volkswagen-csoport nemrég kirobbant botrányát.

MTI
2015. 10. 02. 7:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzetgazdasági Minisztériumnak az MTI-hez péntek reggel eljuttatott közleménye szerint a miniszter kedvezőnek mondta ugyanakkor, hogy Magyarország exportszerkezete egyre diverzifikáltabb, ami csökkenti a kitettséget, másfelől az egyre erősödő belföldi bizalom is segíti a növekedést.Varga Mihály elmondta: a VW-botrány mellett a kínai gazdaság lassulása is aggodalomra adhat okot, ennek ellenére optimista a magyar gazdaság jövőjét illetően. A miniszter leszögezte: a kormány olyan költségvetést készít, és olyan szabályozórendszert működtet, amely biztonságot és előreláthatóságot teremt a gazdaság szereplői számára. A lehetőségekhez képest megkönnyíti a fejlesztési forrásokhoz való hozzáférést és gondoskodik arról, hogy az emberek piacképes tudást és így biztos megélhetést szerezhessenek – sorolta a tárcavezető. Varga Mihály kijelentette: elértük azt is – ami néhány évvel ezelőtt még szinte lehetetlennek látszott –, hogy a magyar gazdaság igen jó teljesítményéről azonos véleménye van a magyar kormánynak, az Európai Bizottságnak, az IMF-nek, az OECD-nek és a piaci elemzőknek is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.