A magyar feldolgozóipari kibocsátás több mint 30 százaléka származik az autóiparból, több mint 140 ezer ember dolgozik ebben a szektorban – hangsúlyozta a miniszter, aki Vivek Chaand Sehgallal, a Samvardhana Motherson Group elnökével együtt helyezte el az indiai cég zöldmezős beruházással épülő új közép-európai gyárának alapkövét.
Szijjártó Péter elmondta, hogy a 31 milliárd forintos beruházás keretében 96 ezer négyzetméter nagyságú területen lökhárítókat gyártó üzem létesül 450 új munkahellyel. Arról is tájékoztatott, hogy a beruházáshoz a kormány 7,7 milliárd forint támogatást adott, valamint nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá minősítette.
A tárcavezető felidézte, hogy egy hónapja, október 27-én írták alá a kormány és az SMG csoporthoz tartozó SMR cég között a stratégiai együttműködési megállapodást, és megemlítette, hogy a 2015-ös év sikeres a magyar–indiai gazdasági együttműködés szempontjából, miután már a harmadik jelentős beruházást jelentették be. Az Apollo Tyres 975 új munkahelyet teremtő zöldmezős beruházását indította el áprilisban, majd szeptemberben jelentették be, hogy a Tata Consulting Services 300 új munkahellyel bővíti budapesti globális szolgáltató központját, most pedig az SMR Hungary jelentős beruházása kezdődik el – sorolta a miniszter.
Szijjártó Péter eredményesnek nevezte a magyar gazdaságpolitikát. Sikeres az új adórendszer, amelynek révén a személyi jövedelemadó 2016-ban 15 százalékra csökken, jövőre pedig az adminisztrációs terhek 10 milliárd forinttal mérséklődnek – mondta.
A kormány intézkedési közül a miniszter kiemelte, hogy a versenyképesség növelése érdekében megduplázzák a kutatás-fejlesztésre fordítható összeget, amely a 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban eléri a 700 milliárd forintot. Felgyorsítják a közlekedésfejlesztési beruházásokat, valamint 2018-ra az egész országban elérhető lesz a szélessávú internet. A munkaerő és a beszállítói bázis biztosítása érdekében új támogatási lehetőségeket vezetnek be a szakképzés területén.