Elutasították Gőgös kezdeményezését

Elutasította az állami termőföldek eladásának tilalmát célzó népszavazási kezdeményezést az NVB.

MTI
2015. 11. 30. 19:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kérdés hitelesítését a testület 6:4 arányban utasította el; kisebbségben maradt az MSZP és a Jobbik delegáltja, továbbá két, az Országgyűlés által választott tag. Az LMP delegáltja nem vett részt az ülésen.

Az NVB arra hivatkozva tagadta meg a benyújtott kérdés ívének hitelesítését, hogy a kezdeményezés a költségvetési törvényt érinti, megfogalmazása pedig nem teljesen egyértelmű.

A kérdés hitelesítése mellett szavazók azzal érveltek, hogy szinte nincs olyan kezdeményezés, amely közvetve ne érintené az állami költségvetést.

Patyi András elnök ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben az esetben nem távoli, közvetett a kezdeményezés költségvetést érintő kapcsolata, hanem konkrét, mert a már kihirdetett jövő évi költségvetési törvényt, annak bevételi oldalát érinti.

A vita érintette azt is: egyértelmű-e, illetve elég „precíz-e” a kérdés, tehát az Országgyűlést arra kötelezné, hogy abszolút tilalomról alkosson törvényt, vagy „általában”, ebben a témakörben.

Az NVB által nem hitelesített kérdés úgy szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének a tilalmáról?”

Az NVB határozatával szemben 15 napon belül a Kúriához lehet jogorvoslattal fordulni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.