Lelassult a GDP növekedése az euróövezetben

Az Eurostat szerint Magyarország hazai összterméke a harmadik negyedévben 2,2 százalékkal nőtt.

MTI
2015. 11. 13. 14:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Eurostat, az unió statisztikai hivatala pénteken első becslésében közölte, hogy az Európai Unió huszonnyolc tagállamában a második negyedévhez hasonlóan 0,4 százalékkal bővült a GDP, míg az eurózónában 0,3 százalékra lassult le a növekedés üteme.

Éves szinten szezonálisan kiigazított adatok szerint az EU egészében 1,9, az eurózónában pedig 1,6 százalékkal emelkedett a gazdaság teljesítménye. Az unió egészében nem változott, az euróövezetben viszont 0,1 százalékponttal gyorsult a növekedés üteme a harmadik negyedévben az előző negyedévi éves szintű adatokkal összevetve.

A legnagyobb növekedést a múlt év harmadik negyedéhez képest éves összevetésben Csehországból jelentették (4,3 százalék), majd Lengyelország és Románia (3,6 százalék), Szlovákia (3,5 százalék) és Spanyolország (3,4 százalék) következik.

A finn GDP 0,7, a görög hazai össztermék pedig 0,4 százalékkal zsugorodott. Hét országból nem érkeztek adatok.

Az Eurostat kimutatása szerint Magyarország hazai összterméke a harmadik negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a múlt év hasonló időszakához képest, a második negyedévhez viszonyítva pedig 0,5 százalékkal bővült. A KSH pénteken közölt naptárhatással kiigazított és rendkívüli tényezőktől megszűrt GDP-adatai megegyeznek az Eurostat statisztikáival.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.