A pénzváltók és a taxisok egyesülete is örül annak, hogy bevezetik náluk az online kasszákat. Előbbi a piac fehéredése, utóbbi a kocsik biztonságosabbá válása miatt. A wellnessközpontok és konditermek vezetői azonban meglepődtek, amikor megtudták, hogy rájuk is kiterjesztik az online rendszert.
– Támogatjuk a kasszák kiterjesztését, mert a piac ellenőrizetlen adóügyi és pénzmosási szempontból is. Jelenleg kiváló a terep a csak félig legálisan működő pénzváltók számára, akik optimalizálják a társasági adójukat, illetve a befizetendő tranzakciós illetéket – mondta lapunknak a Magyar Pénzváltók Országos Egyesületének elnöke.
Kósa Zoltánt annak kapcsán kérdeztük, hogy Varga Mihály múlt héten bejelentette, a kormány a feketegazdaság visszaszorítását segítő további lépésekre készül, így az elektronikus számlarendszer elindítására és az online pénztárgépek bevezetésére a szolgáltatóknál, az autószervizeknél, taxiknál, valamint a konditermek, a wellness és a pénzváltás területén.
A pénzváltók egyesületének elnöke szerint többen a pénztáraikban nem adnak bizonylatot, vagy két kasszát, egy bevallottat és egy feketét üzemeltetnek. Mint mondta, a tranzakciós illetéket erősen korrigált forgalmi adatok alapján vallják be.
– Egyenlő feltételeket szeretnénk a piacon, legyen meg mindenkiben a társadalmi felelősségérzet, hogy a közterheket valóban közösen viseljük. Az egyesület reményei szerint az év végéig megszületik a jogi háttér, és 2016 második negyedévében, a pénzváltós szezonra elindulhat az eszközök telepítése – mondta az elnök.
Kósa Zoltán hangsúlyozta, hogy korábbi szakértői vélemények alapján csak a tranzakciós illetékből 5-10 milliárd forint körüli összeg kerülhet a költségvetésbe, a társaságiadó-vonzata ennek többszöröse is lehet. Szerinte a rendszer bevezetését az is indokolja, hogy a jelenleg Európában folyó biztonsági krízis a nem magyar tulajdonú, de az e körben tevékenykedő cégek szigorúbb ellenőrzésével kezelhetőbbé válik.
– Nem azért fontos, hogy minden esetben legyen számla, mert a gazdaság fekete, szürke vagy fehér. Tartós fogyasztási cikkről van szó, ami életekért felel, ezért elengedhetetlen, hogy megfelelően javítsák, és így a tulajdonos biztonságban legyen. Ebben a folyamatban fontos lépés lehet az online kassza, ennek segítségével ellenőrizhetőbbé válhat a rendszer – jelentette ki lapunknak az Autószerelők Országos Egyesületének elnöke. Spindler Tibor hozzátette, a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál már elkezdődött ez a folyamat, hiszen ők a regisztrált szervezeteket feltüntetik a honlapjukon. Kiemelte, nem lepte meg Varga Mihály bejelentése, hiszen régóta egyeztetnek az online kasszákról a Nemzetgazdasági Minisztériummal, de a konkrét időpontról még nem állapodtak meg.