2018-tól jönnek Magyarország helyett Nyitráról a Jaguarok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Aláírták a beruházási szerződést, 2018-ban már autót gyárt a Jaguar Land Rover nyitrai üzeme.

FB
2015. 12. 11. 19:26

Robert Fico a szerződés aláírása után elmondta: kormánya 130 millió euró (41,2 milliárd forint) értékű – kedvezmények és ingatlanátruházás formájában megvalósuló – állami támogatással vesz részt a beruházásban. Hangsúlyozta: bár nem kis összegű állami szerepvállalásról van szó, a 9 százalékos aránya nem magas, tekintve hogy az autógyár megépítése az elmúlt hét év legnagyobb európai beruházásának számít. Fico kijelentette:

„Azt hiszem, jogosan nevezhetjük hatalmas sikernek mindkét fél számára.”

A nyitrai egység – a pozsonyi VW-, a nagyszombati PSA- (Peugeot-Citroen) és a zsolnai Kia-üzem után – már a negyedik autógyár lesz Szlovákiában, amely már most is a világelsőnek számít az egy főre eső gépkocsigyártásban. Tavaly csaknem egymillió autót gyártottak Szlovákiában, ez már súrolta a meglévő autógyárak kibocsátókapacitásainak határát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.