A britek a Rolls-Royce államosítását tervezik

Pontosabban a nukleáris technológiával foglalkozó üzletágat veheti át az állam.

MTI
2015. 12. 14. 11:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A londoni gazdasági napilap értesülései szerint David Cameron miniszterelnök hivatala annak nyomán dolgoztatott ki erre terveket, hogy a Rolls-Royce nem egészen két év alatt öt profitfigyelmeztetést adott ki. A Financial Times úgy tudja, hogy az esetleges államosítás mellett a felmerült lehetőségek között van a Rolls-Royce és a legnagyobb brit hadiipari csoport, a BAE Systems részleges vagy teljes összeolvadása is.

A lap forrásai szerint kormánykörökben erősödik az aggodalom amiatt, hogy a válságba került Rolls-Royce esetleg külföldi felvásárlási kísérlet célpontjává válhat, mielőtt az új vezérigazgatónak, Warren Eastnek sikerül helyreállítania a befektetői bizalmat. Kormányzati illetékesek azt is aggasztónak tartják, hogy a Rolls-Royce igazgatótanácsának nincs elégséges tapasztalata az ellenséges – vagyis a vállalatvezetést megkerülő, közvetlenül a részvényeseknek tett – átvételi ajánlatok kezelésében – írta a terveket ismerő forrásait idézve a Financial Times.

A lap felidézi, hogy az állami érdekeket egy aranyrészvény óvja, amelynek alapján a Rolls-Royce a kormány hozzájárulása nélkül nem értékesíthet a vállalati szintű nettó eszközállományból vagy a nukleáris üzletágból 25 százalékos vagy ennél nagyobb részesedést. Emellett 15 százalékban határozták meg a külföldi tulajdonrész lehetséges felső határát. Ezeket a biztosítékokat még 1987-ben, a Rolls-Royce privatizációjának idején rögzítették. A brit kormány 16 évvel korábban szintén államosította az akkor csőd fenyegette patinás ipari csoportot.

A brit védelmi minisztérium elemzői szerint azonban egy esetleges új tulajdonos még így is kedvező lehet a részvényesek számára, és a befektetők nyomást gyakorolhatnának az államra, hogy legalább a Rolls-Royce polgári repülőgép-ipari részlegében adja fel vétójogát – áll a Financial Times hétfői beszámolójában.

A Rolls-Royce a világ második legnagyobb repülőgéphajtómű-gyártója.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.