Csökkenhet a bankadó

Az adó felső kulcsa az eddigi 0,31 százalékos terv helyett 0,24 százalék lehet.

MNO
2015. 12. 10. 19:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A javaslat szerint az adó felső kulcsa további 7 százalékpontot csökken, így az eddigi 0,31 százalékos terv helyett 0,24 százalék lesz. Az alsó kulcs változatlan marad, 50 milliárd forintig 0,15 százalék – közölték, hozzátéve: 2016-ban az adó alapja továbbra is a bankok 2009-es módosított mérlegfőösszege marad.

A módosításoknak köszönhetően – összhangban a kormány és az EBRD egyetértési megállapodásának szellemiségével – nem változik a szektor egészének adóterhe, 2016-ban a költségvetés bankadóból származó tervezett bevétele nem csökken, azaz a szektor februári egyetértési megállapodásnak megfelelő adócsökkentésre számíthat – hangsúlyozták.

Mint írják, a kormány a javaslat kidolgozása során folyamatosan egyeztetett a Magyar Bankszövetséggel, valamint az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságával annak érdekében, hogy a bankadó szabályozás mindenki számára elfogadható és az európai szabályoknak is megfelelő legyen.

A kormány olyan szabályozást kíván bevezetni, amely mind a magyar bankok, mind az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága számára elfogadható, és amely a bankok számára egy kedvezőbb, rugalmasabb és előremutatóbb megoldást kínál – olvasható a közleményben.

A tájékoztatás szerint a kormány a 2017-re érvényes bankadó-szabályozást 2016 első felében, a 2017. évi költségvetéssel párhuzamosan tervezi benyújtani az Országgyűlésnek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.