Felfüggesztették az FHB részvényeinek tőzsdei kereskedését

A hétfői kereskedési nap nyitásától a december 30-ai tőzsdei nap zárásáig tart a felfüggesztés.

MTI
2015. 12. 28. 10:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mivel december 31-én zárva lesz a tőzsde, ez azt jelenti, hogy ebben az évben már nem kereskednek a bank papírjaival, hacsak addig nem hozza nyilvánosságra az FHB az értékpapírjainak kereskedését befolyásoló információt. A felfüggesztés indoklása szerint a kibocsátó a következő napok során olyan döntésekről kíván tájékoztatást közzétenni, amelyek az általa kibocsátott értékpapírok árfolyamát jelentős mértékben befolyásolhatják, erre tekintettel kérelmezte részvényei kereskedésének felfüggesztését.

Az FHB Nyrt. hétfőn rendkívüli közgyűlést tart. A korábban közzétett közgyűlési előterjesztések szerint a tulajdonosok az eddiginél nagyságrenddel nagyobb tőkeemelési lehetőségre hatalmazzák fel az igazgatóságot. Az igazgatóság a jövőben az alaptőke 67,5 százalékával egyenlő összeggel, maximum 4,45 milliárd forinttal emelheti meg a bank alaptőkéjét az elkövetkező két évben. A jelenleg érvényes, a 2014 tavaszi közgyűlésen kapott tőkeemelési felhatalmazás ennél kisebb összegre, 1,65 milliárd forintra szólt, ami az alaptőke 25 százalékát jelenti. A tőkeemelés megvalósulhat törzs- vagy akár elsőbbségi részvények kibocsátásával is.

A nagyobb összegű tőkeemelési lehetőséget a piaci és szabályozói környezetváltozásokkal indokolja az FHB. A tőkehelyzet rendezését egyrészt szükségessé teszik a Magyar Nemzeti Bank új előírásai, amelyek 2016. január 1-jétől a tőkekövetelmények kalkulációjára vonatkozó szigorúbb számítási módokat vezetnek be. Másrészt a 2015 júniusában elfogadott Jelzáloghitel-finanszírozás Megfelelési Mutató (JMM) bevezetése miatt új üzleti lehetőségek nyílnak a jelzálogbank klasszikus alaptevékenysége, a refinanszírozás számára. Az FHB arra számít, hogy a takarékszövetkezeti integrációba tartozó társaságokon kívül a hitelintézeti piac más szereplői számára is nyújthat refinanszírozást.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.