Az ebből következő július–augusztusi olajárzuhanás a hordónkénti 65 dollárról 50 dollárra nyomta le a nyersanyag vételárát. A csökkenés egyértelműen betudható annak, hogy a piac számít az Iránból a közeljövőben érkező hatalmas mennyiségekre. Minden spekulációt háttérbe szorítva és kizárólag a tényekre hagyatkozva érdemes megvizsgálni, valójában milyen potenciállal bírhat az iráni olajipar, ha az exportpiacok ellátására kerül a sor.
Maréknyi, addig hagyományosan iráni olajvásárlónak mondható piaci szereplő csökkentette vagy függesztette fel 2011-ben a perzsa országgal folytatott ügyleteit. Az év végén az Egyesült Államok megakadályozta, hogy az iráni olaj importőrei lebonyolítsák kifizetéseiket Irán központi bankján keresztül, ami további együttműködő országok bizalomvesztéséhez járult hozzá. Emellett egyéb eszközökkel is korlátozták Iránt, hogy hozzáférjen a külföldi tőkepiacokhoz, így az olajügyletekből származó bevételeket csak kétoldalú megállapodásoknál vagy humanitárius csomagokhoz való hozzáférésre tudták használni.
Az Egyesült Államok szankciói pedig azokat a cégeket tűzték a céltáblára, melyek az energiaszektorhoz köthető szolgáltatásokat vagy forrásokat, olaj- és gázfeltárásokat, az olajfinomításhoz szükséges eszközöket biztosítottak volna Iránnak, vagy részt vettek volna az olajexporthoz, hajóépítéshez, kikötői munkákhoz vagy szállításhoz kapcsolódó tevékenységekben.
Az iráni olajra vonatkozó szankciók bevezetése után a szénhidrogének exportja jelentette az ország költségvetési bevételeinek felét, a teljes GDP ötödét. Az olajexport ebben az időszakban kevesebb mint felére esett, 2014-re már csak 52 millió tonnára rúgott. Ezzel párhuzamosan a belső használat 4 millió tonnával nőtt. A termelés visszaesését egyértelműen az exportigény csökkenése eredményezte. Kérdés, hogy a szankciók feloldása után milyen gyorsan lesz képes Irán növelni a kitermelés ütemét.
A szankciók nemcsak Irán, de az egész iparág működését érintették. Bizonyos mértékű termelésnövekedés lehetséges a már működő kutak segítségével, de a 2011-es szint eléréséhez elengedhetetlenek a nemzetközi vállalatok és befektetők közreműködésének köszönhető új technológiák és beruházások. Az IHS Energia véleménye szerint az Iránnal kötött sikeres egyezségnek köszönhetően 100-200 ezer hordóval több olaj áraszthatja el a világpiacot az együttműködés kezdetét követő 2-3 hónapon belül, 600 ezerrel több a közös munka első évének lezárása után. Amennyiben 2015 végére sikerül az összes addigi szankció kivezetése, Irán 2016-ra képessé válik arra, hogy mindent egybevetve 15 millió tonna olajjal lássa el a nemzetközi piacokat.
Ez csupán a világ teljes felhasználásának 0,35 százalékát teszi ki, de a jelenlegi túlkínálat ellenére könnyen felszívja majd a piac. Ez főként annak fényében tűnik reálisnak, ha figyelembe vesszük az olajkereslet – elsősorban az alacsony árak miatti – gyors növekedésére vonatkozó prognózisokat. Mindazonáltal az iráni olajszállítmányok további növelése aligha fog bekövetkezni, elég, ha csak a kiszámíthatatlan árazási környezet miatt vonakodó nemzetközi befektetők távolmaradására gondolunk.
Itt kell megemlítenünk, hogy Irán gázfogyasztása 2011 és 2014 között 14 százalékkal, 154 milliárd köbméterről 176 milliárd köbméterre emelkedett. A kitermelés volumene ezzel arányosan nőtt, az import-export arány is meglehetősen stabil, és a belföldi gázpiac gyorsan növekszik.
A gázkészletek legnagyobb hányadát az ország déli részén tárolják, miközben a fogyasztás túlnyomóan az északi területekre korlátozódik. A rosszul optimalizált szállítások és tárolókapacitások megnehezítik a fogyasztók ellátását, ezért Irán főként a téli időszakban kénytelen a hiányzó mennyiségeket Türkmenisztánból importálni. Várakozásaink szerint Irán a saját szükségleteinek kielégítésére használná az olcsóbb gázt, így stabilizálva a belső piacot és felgyorsítva az olajexportot. A beruházások hiányát figyelembe véve Irán aligha fog exportra szánt extra gázmennyiséggel rendelkezni az elkövetkezendő négy-öt évben.
A 2020 utáni iráni gázexport növelésére vonatkozó bármilyen törekvés, legyen az vezeték vagy cseppfolyósított szállítás, az infrastruktúra fejlesztésén áll vagy bukik. Négy-öt év az az időhorizont, amiben érdemes gondolkodnunk, ha Irán nemzetközi gázpiacra lépéséről beszélünk, de még ez a feltevés is nagyban függ a régió geopolitikai környezetétől és a multinacionális vállalatok helyi fejlesztésekbe vetett hitétől.
(A szerző a Gazprom Export árképzésért és szerződésekért felelős igazgatóhelyettese)
