Az orosz kormány azért vezet be büntetőintézkedéseket Törökország ellen, mert a török légierő november 24-én lelőtt egy orosz vadászbombázót a szíriai–török határ térségében.
A kedden megjelent kormányrendelet értelmében a gyümölcsök és zöldségek (paradicsom, hagyma, karfiol, brokkoli, uborka, citrusfélék, alma, szőlő, körte, sárgabarack, őszibarack, szilva és eper) mellett január 1-jétől nem lehet Törökországból kereskedelmi mennyiségben szárnyasféléket, sót és frissen vágott szegfűt sem behozni Oroszországba.
Moszkva emellett felfüggeszti a kereskedelmi és gazdasági együttműködés elősegítésére létrehozott orosz–török kormányközi bizottság munkáját, a szolgáltatások szabad kereskedelméről és a befektetésekről szóló kétoldalú megállapodás előkészítését, a kereskedelmi-gazdasági, tudományos-technikai és kulturális együttműködést szabályozó, 2016 és 2020 közötti időszakot felölelő programot, valamint a közös befektetési alap létrehozásáról szóló projekt megvalósítását.
Korlátozzák török vállalatok oroszországi tevékenységét, valamint török munkavállalók alkalmazását orosz cégekben is. Az orosz gazdaságfejlesztési minisztériumnak december 10-ig kell meghatároznia, hogy mely cégekre és állásokra vonatkozik ez a megszorítás.
A kormány megerősítette, hogy január 1-jétől visszaállítja a vízumkötelezettséget a török állampolgárok számára, emellett azonnali hatállyal súlyosan korlátozza a Törökországba irányuló turizmust. Egyebek között december 1-jétől nem engedélyezi charterjáratok üzemeltetését Törökország és Oroszország között, az orosz utazási irodáknak pedig megtiltja törökországi utak értékesítését orosz állampolgárok számára.
Az egyelőre még mindig nem világos, hogy Oroszország befagyasztja-e a legnagyobb befektetési projekteket, így a Török Áramlat gázvezeték és az Akkuyu atomerőmű megépítését célzó terveket, amivel már önnön gazdasági érdekeit is veszélyeztetné. A Gazprom orosz gázipari vállalat névtelenül nyilatkozó vezetői azonban a Reuters hírügynökségnek elismerték: arra számítanak, hogy befagyasztják a Török Áramlat projektjét is.