Rekordot dönthet a külkereskedelmi többlet

Elsősorban a feldolgozóipar húzta az exportot.

MTI
2015. 12. 10. 10:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint idén január–októberben a kiviteli többlet 6,765 milliárd euró volt, és ezzel tíz hónap alatt 491 millióval túllépte a 2014-ben tizenkét hónap alatt elért 6,274 milliárd eurót. Az export euróban számolt értéke 7,4 százalékkal, az importé 5,8 százalékkal haladta meg a tavaly első tízhavit. Októberben a kivitel 8,4, a behozatal 4,3 százalékkal nőtt éves összehasonlításban. A kereskedelmi aktívum 603 millió euró volt, 320 millióval több, mint egy évvel azelőtt.

Marczinkó Zoltán István kedvezőnek értékelte az adatokat, és kiemelte, hogy elsősorban a feldolgozóipar húzta az exportot, ezen belül pedig az élelmiszeripar, a gyógyszergyártás, valamint a műanyag- és gumigyártás és járműipar is hozzátett a növekedéshez. Úgy vélte, a Magyarországon megvalósult beruházások és az így teremtett új munkahelyek járultak hozzá az idei jó külkereskedelmi teljesítményhez.

Elmondta: arra számít, hogy az import nem csökken a következő két hónapban sem az év végi karácsonyi vásárlások, az ehhez kapcsolódó fogyasztásnövekedés miatt. Szólt arról is, hogy a nyári termelésleállás után szeptember–októberben újra felpörgött a magyar ipar, az októberi kivitel már meghaladta a szeptemberit.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.